baloldali városvezetés
Ez a baloldali zöldpolitika: több mint 150 év után megszűnik a Főkert
A baloldali városvezetés összeolvasztotta Budapest szolgáltató cégeit, így Karácsony Gergelyéknek köszönhetően a Főkert is elvesztette önállóságát 154 év után. Megyeri Szabolcs kertészmérnök a hír hallatán tiltakozásba kezdett a döntés ellen, szerinte ez gyakorlatilag a történelmi múltú vállalat végét is jelenti.Volner: Karácsony miatt jelentősen leromlott a fővárosi közterületek állapota
Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt jelentősen leromlott Budapest közterületeinek állapota, hajléktalanok és a koldusmaffia uralta el a nagy forgalmú csomópontokat – mondta Volner János független országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A Volner Párt elnöke emlékeztetett: a 2019-es önkormányzati választás előtt a kormányzati többség, Tarlós István volt főpolgármester vezetésével megpróbált rendet tenni Budapesten, a rendőrség segítségével felszámolni a közterületi hajléktalanságot, illetve azt a sok zavaró viselkedést, ami ezzel jár.Fidesz: Karácsony már nem is próbál úgy tenni, mintha dolgozna Budapestért
Karácsony Gergely már nem is próbál úgy tenni, mintha dolgozna Budapestért – írta a Fidesz Budapest hétfői Facebook-bejegyzésében. A poszt a főpolgármester ma reggeli videójára utal, amelyben a hosszú hétvégét követő hétfő reggel fél 10-kor arról beszél, hogy a baloldali előválasztási bohózat keretében ezentúl minden délelőtt bejelentkezik majd hírt adni az aktuális eseményekről.Wintermantel: Karácsony magára hagyta Budapestet
Budapest elképesztő mértékben romló közállapotai is azt mutatják, hogy a baloldali városvezetés nem a szakmai feladataival foglalkozik, hanem tagjai a 2022-es választásra fókuszálják az energiáikat. Wintermantel Zsolt, a BKK a Fidesz által delegált igazgatósági tagja a Mediaworks Hírcentrumának arról beszélt, hogy Karácsony Gergelyék számos olyan fejlesztést vagy fenntartói munkát sem végeznek el, amelyekhez rendelkezésre állnak a források. Sok esetben pedig az alapvető együttműködési hajlandóság sincs meg a baloldali miniszterelnök-jelöltek közül messze nem a legnépszerűbb főpolgármesterben és szövetségeseiben.Egyvalami közös a baloldalban: az autóellenesség
Mára az egész baloldali összeborulás beállt Karácsony Gergely főpolgármester autósellenes elképzelései mögé Budapesten. Legutóbb Manhalter Dániel, a DK képviselőjelöltje beszélt arról, hogy a baloldalon teljes az egyetértés abban, hogy az autókat ki kell szorítani a fővárosból, korábban pedig az LMP kampányolt amellett, hogy hozzanak létre több kerékpársávot, pedig, mint tudjuk, a meglévők is súlyosan akadályozzák a forgalmat, ráadásul egyáltalán nincsenek kihasználva.A Gyurcsány-párti Niedermüller Péter vezette Erzsébetváros belső részében az autózást teljesen ellehetetlenítő korlátozásokat vezettek be, beleértve a forgalmi hurkok átláthatatlan rendszerét, és az egymásnak is ellentmondó közlekedési táblák dzsungelét. Emellett a Fővárosi Közgyűlés előtt hever az a pilot program is, amely alapján számos baloldali vezetésű városrészben is a belső-erzsébetvárosihoz hasonló szabályozásokat léptetnének életbe.Déri Stefi: Karácsony semmit nem tesz Budapestért, de a forrásokból tömködi munkatársai zsebét
Déri Stefi a Facebook-oldalán közzétett videóban beszélt a budapesti városvezetésről és a napokban botrányt kavaró Tüttő Katáról. A Hír TV műsorvezetője felidézte: Karácsony Gergely főpolgármester szokása azon sóvárogni, hogy nincs pénze Budapestnek. Ehhez képest Déri Stefi emlékeztetett: tavaly például hetvenmillió forint jutalom ütötte a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek markát.A hőségriadó alatt sem működnek a fővárosi ivókutak
A közelgő 38 fok és hőségriadó idején a fővárosi ivókutak nagy része nem működik, illetve a belőle jövő víz ihatatlan. Karácsony Gergelyék a Fővárosi Vízművekkel karöltve büszkén jelentették be tavaly júniusban a Hűsítő Budapest programot, amelynek keretében akkor 24 új ivókutat állítottak fel – számolt be a Metropol.Senkit nem érdekel Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom
Még májusban, Karácsony Gergely nagy felhajtást csapva bejelentette, hogy elindul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztáson, és egyúttal közölte azt is, hogy kampánya támogatására megalakult a 99 Mozgalom, amely a tervek szerint jobb- és baloldaliakat, liberálisokat, a pártpolitikától eddig inkább távol maradókat akarta-akarja megszólítani. A nagy bejelentés után a főpolgármester egy héttel később már azt írta szokásos Facebook-posztjában: „Több mint harmincezren vagyunk! És napról napra egyre többen leszünk!” Ehhez képest inkább úgy tűnik, a szerveződés kezd kiüresedni.Elprivatizálná a strandot a gyerekek elől a DK-s polgármester
Elutasította azokat a strandbelépőket Kiss László, a Demokratikus Koalíció óbudai polgármestere, amiket a táborozó gyermekek részére ajánlott fel Bús Balázs, a kerület korábbi vezetője. Bús Balázs, a harmadik kerület fideszes önkormányzati képviselője a közösségi oldalán tudatta, hogy hiába vásárolt kétszáz strandbelépőt a tiszteletdíjából az óbudai napközis táborban részt vevő gyermekek számára. Ennek oka, hogy az önkormányzat idén nyáron nem biztosítja a strandolási lehetőséget sem a Barátság parkban, sem a kiserdei napközis táborban – közölte a politikus, majd hozzátette: a helyi Fidesz-frakció még további kétszáz belépővel kiegészítette a felajánlást.Ajánljuk még

















