banglades
Bangladesben tízezrek tüntettek a francia elnök ellen
Több tízezren tüntettek Bangladesben pénteken azt követően, hogy az előző napi nizzai merényletre válaszul Emmanuel Macron francia elnök fogadalmat tett, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát.Szijjártó: Kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozunk létre Bangladessel
Banglades a világ egyik legnépesebb országa, és az egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával is rendelkezik, "ez pedig megteremti az alapot arra, hogy egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozzunk létre, amely magyar cégeknek megteremti a piacra lépés lehetőségét" a dél-ázsiai országban – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Dakkában tárgyalt A. K. Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel.Bangladesi fertőzőket keresnek az olasz egészségügyi hatóságok
Bangladesből érkezett koronavírus-fertőzöttek százainak felkutatását rendelték el az olasz egészségügyi hatóságok, akik még a két ország közötti légi járatok felfüggesztése előtt érkeztek Rómába – jelentette a helyi sajtó szerdán.Többen meghaltak és milliókat kellett kiköltöztetni az Amphan ciklon miatt Indiában és Bangladesben
Legalább 81-en meghaltak és több, mint hárommillió embert kellett kiköltöztetni az Amphan ciklon miatt Indiában és Bangladesben – közölték helyi tisztségviselők csütörtökön.Banglades megmentett csaknem 400 rohingját, akik két hónapon át hánykolódtak a tengeren
A bangladesi partiőrség megmentett a saját területi vizein csaknem 400 rohingja menekültet, akik két hónapon át hánykolódtak és éheztek a tengeren egy halászhajón, amellyel eredetileg Malajziába indultak el egy bangladesi menekülttáborból, de a maláj hatóságok nem engedték őket kikötni. Erről a partiőrség szóvivője számolt be szerdán.Hazatértek és felveszik a harcot a koronavírussal a bangladesi sziámi ikreken segítő magyar orvosok (videóval)
A fejüknél összenőve született bangladesi sziámi ikerpár egyik tagján, Rabeyán újabb sürgős műtétet végzett Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsapata, amelynek tagjai a járványügyi veszélyhelyzet miatt a tervezettnél hamarabb tértek vissza Magyarországra, és most a koronavírus elleni harcban segítik hazánkat.Rekonstrukciós műtéten estek át a bangladesi ikrek
Rekonstrukciós műtéten estek át a szétválasztott bangladesi ikrek, mindkét gyerek állapota stabil – közölte a Cselekvés Alapítvány szerdán az MTI-vel.Összeütközött két személyszállító vonat Bangladesben, sokan meghaltak
Összeütközött két személyszállító vonat kedden Bangladesben; a balesetben legkevesebb 15-en meghaltak, és mintegy hatvanan megsérültek – közölte a rendőrség és a mentők.Igazi csoda! – A lázzal küzdő sziámi ikerpár másik tagja is kinyitotta szemét
A 33 órás, magyar orvoscsapat által végzett szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét. Ikertestvérét, Rabeyát – aki két hete tért magához, és azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik – édesanyjuk már ölbe is veheti – tájékoztatott a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány szerda este.Ajánljuk még