bántalmazás
Verte és szexuálisan bántalmazta a rábízott időseket egy 34 éves férfi
Letartóztattak egy 34 éves férfit, aki a gondozására bízott időseket szexuálisan bántalmazta és rendszeresen verte Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik idősek otthonában; a döntés ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezett.Megütötte nyugdíjas kolléganőjét Baranyi bizalmi embere, egyelőre pozícióban maradhat
A baloldali "labor" egyik újabb vívmányát szemlélhetik a ferencvárosiak, négy évnyi "kísérletezés" után megszületett a vegyület: a nővédelem jegyében Baranyi egyik bizalmi embere, az erősen kérdéses módon működő parkolási rendszer egyik alsóbb szintű vezetője megütötte egyik idős kolléganőjét. Az esetről jegyzőkönyv is készült, a FEV IX Zrt.-t vezető Pataki Márton pedig kedden egy bizottsági ülésen elismerte, hogy történt erőszak. Úgy tudjuk, az igazgató az érintett kirúgását tervezi, információink szerint azonban ennek akadályai lehetnek, név szerint Baranyi Krisztina személyében, aki bár nőjogi aktivistaként próbálja pozicionálni magát a médiában, bizalmi embere kapcsán mégsem foganatosított következményeket.Lövöldözött és verekedett két vagyonőr, vádat emelt ellenük az ügyészség
Két verekedő, lövöldöző vagyonőr ellen emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.Letartóztattak Pécsen egy férfit, mert összevert és kifosztott egy nőt, akit meg akart erőszakolni
Letartóztattak Pécsen egy férfit, amiért – próbára bocsátás hatálya alatt – meg akart erőszakolni, összevert és kifosztott egy nőt múlt szombaton. A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a férfi letartóztatását szexuális erőszak, testi sértés és kifosztás alapos gyanúja miatt rendelte el egy hónapra a Pécsi Járásbíróság kedden.„A csend nem rend!” – Az Amnesty International elhallgatott bántalmazási botrányának margójára
Az ősz elején indult tüntetéssorozatban kiemelt szerepet kapott az Amnesty International nevezetű Soros-szervezet, amelynek aktivistái rendre szervező-koordinátorként tevékenykednek az egyes megmozdulásokon: a tömegben „stratégiailag” szétoszolva megafonba kiabálják a különböző jelszavakat, a többi pedig már a pszichózis dolga. Ezek alapján nem lenne olyan nehéz elképzelni, hogy nemcsak skandáltatják, de szerzik is azokat a jelszavakat, amelyekkel végigmeneteltetik a tanárokat és diákokat Budapest utcáin. Az egyik ilyen jelszó, hogy a „csend nem rend”. Vajon mit szólnak ehhez azok, akiket éppen az Amnesty akar elhallgattatni a szervezet körül kibontakozó nemi diszkriminációs botrány eltussolása közben? Kíváncsian várjuk, hogy vajon saját maguk ellen is utcára vonulnak-e hasonló jelszóval a derék aktivisták.Elszabadultak a villalakók: verbális erőszak és bűncselekmény a szivárványos RTL műsorában
A Libz of TikTok Hungary legújabb adásában a Való Világ 11 legutóbbi incidenséről beszéltünk, ami a médiában is nagy hangsúlyt kapott. Az adásban ugyanis az egyik férfi játékos fenyegetően és agresszívan lépett fel egy női játékostársa ellen. A csatorna válasza az volt: a szerkesztőknek nincs beleszólása a játékosok viselkedésébe. Kövesse a PS TV tartalmait YouTube-on és TikTokon is!Vádat emeltek egy férfi ellen, aki eszméletlenre vert egy hároméves gyermeket
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy huszonnyolc éves férfi ellen, aki tavaly júniusban eszméletlenre vert egy hároméves gyermeket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az MTI-vel kedden. A férfi ellen könnyű testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.Vádat emeltek a hajléktalanokat viperával verő biztonsági őr ellen (Videó!)
Vádat emeltek egy negyvenöt éves biztonsági őr ellen, aki 2020-ban öt hajléktalant bántalmazott teleszkópos fémbottal, egyikük később belehalt a sérüléseibe. A Fővárosi Főügyészség a biztonsági őrt halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntett kísérletével, illetve védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletével vádolja – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.Ajánljuk még