barack obama
Obama bátorítónak tartja a káoszt és az utcai zavargásokat
Bátorító látni a tömegtüntetéseket az Egyesült Államokban, mert ez azt jelzi, hogy változóban van a közgondolkodás a rendőri erőszakról – jelentette ki Barack Obama volt amerikai elnök helyi idő szerint szerda este.Obama elutasította az erőszakot, majd a megmozdulások folytatása mellett érvelt
Békés cselekvésre szólított fel Barack Obama, az Egyesült Államok volt és első afroamerikai elnöke hétfőn kiadott közleményében. Az egykori elnök, aki az elmúlt hetekben azt ígérte, hogy aktívan részt vesz az elnökválasztási kampányban a demokraták oldalán, a közleményben arra buzdította a tüntetőket: alakítsák "a mi igazolható haragunkat békés, fenntartható és hatékony cselekvéssé". A volt elnök ugyanakkor azt is mondta, indokoltak a tüntetések.Oroszország üzeni: semmi köze nincs az amerikai zavargásokhoz
Az Egyesült Államokban zajló zavargások ügye amerikai belügy, amelybe Oroszország semmilyen módon nem szándékozik beavatkozni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. Peszkov Susan Rice-nak, az előző amerikai elnök, Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának a CNN-nek adott vasárnapi nyilatkozatára reagált. Ebben a volt amerikai tisztségviselő azt mondta, hogy a Minneapolisban rendőri erőszak áldozatául esett afroamerikai George Floyd halála nyomán kirobbant zavargásokban a saját tapasztalata alapján "orosz forgatókönyvet" vél felfedezni.A Fehér Ház járványkezelését bírálta Barack Obama
Bírálta a Fehér Házat a koronavírus-járvány kezeléséért Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke helyi idő szerint szombaton a Történelmi Fekete Főiskolák és Egyetemek (HBCU) végzőseinek elmondott beszédében, valamint felhívta a figyelmet a rasszizmus veszélyére is.Donald Trump amerikai elnök "Obamagate"-ről írt
"Obamagate"-ről írt a Twitteren hétfőn Donald Trump amerikai elnök, azt sejtetve, hogy demokrata elődje, Barack Obama részese volt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadó elleni vizsgálatának. Az elnök azt követően tette közzé bejegyzését, hogy Flynn ügyvédje, Sidney Powell vasárnap interjút adott a Fox televíziónak, és abbéli meggyőződését fejtegette, hogy Obama is részese volt azon, általa összejátszásnak nevezett folyamatnak, amelynek során ügyfele ellen eljárást indítottak.Megválasztása esetén Biden Jeruzsálemben hagyná az amerikai nagykövetséget
Amennyiben megválasztják az Egyesült Államok elnökének, nem telepítené vissza Tel-Avivba, hanem Jeruzsálemben hagyná az amerikai nagykövetséget Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje, aki erről szerdán este beszélt egy, az otthonából interneten közvetített, virtuális pénzgyűjtő rendezvény alkalmával.Barack Obama egykori elnök támogatja Joe Biden elnökjelöltségét
Barack Obama egykori amerikai elnök kedden közzétett videóüzenetben biztosította támogatásáról volt alelnöke, Joe Biden elnökjelöltségét.Obama Soros kérésére rendelt el vizsgálatot az FBI-nál az amerikai sztárügyvéd szerint
Alan Dershowitz szerint dokumentum bizonyítja, hogy Barack Obama 2016-ban Soros György kérésére rendelt el vizsgálatot egy meg nem nevezett személy ellen az FBI-nál - idézte kedden a konzervatív Fox televízió az amerikai sztárügyvéd interjúját, amelyet a Breitbart Newsnak adott.Soros György kérésére rendelhetett el FBI-nyomozást Obama
Az amerikai Harvard Egyetem jogi karának professzor emeritusa, Alan Dershowitz a Breitbart News-nak adott vasárnapi interjújában beszélt arról, hogy az egykori demokrata elnök, Barack Obama Soros György kérésére kötelezte az FBI-t, hogy indítson vizsgálatot valaki ellen. Minderről Dershowitznak bizonyítékai is vannak, írja az Origo.Ajánljuk még

















