baracskai józsef
O1G repülő cirkusza
A termés jelentős részét tönkretette az aszály, a gazdák a megélhetésük mellett a jövő évi takarmány meg vetőmag miatt aggódnak, és ekkor szagot fog a baloldal. Itt a nagy lehetőség! – gondolják, és akkorákat mondanak, mintha az időzítésük és a mondanivalójuk egyaránt telitalálat lenne. Ám hiába állnak mögöttük pártapparátusok, amelyekben akár hozzáértő emberek is lehetnének, lövésük sincs az aszályról, a vízgazdálkodásról, az erdőművelésről. Semmi más nem izgatja őket, mint hogy megint lehessen egy öblöset óegygézni. A politikai szélhámos az első kanyarban lebukik, Hadházy és a Momentum fájdalmasan nem ért hozzá, az LMP már önmagát is szégyelli, a DK-s polgármester pedig gátlástalanul hazudik minden mondatával. Egyre több a kérdés Zalaszentgrót DK-s polgármesterének Czeglédyék irodájával kötött szerződése kapcsán
Nem Zalaszentgrót önkormányzata, hanem egyszemélyben a polgármester kötötte meg a szerződést közel egy éve a Czeglédy és Társa Ügyvédi Irodával egy zűrös ingatlanügyben való jogi képviseletre. Nem rendkívüli felhatalmazással – mert amikor a szerződés született, már nem volt ilyen –, hanem egyszerűen a képviselők megkérdezése és jóváhagyása nélkül. Ráadásul úgy bíztak meg külső ügyvédi irodát – még csak nem is Zala megyeit, hanem egyenesen a költségvetési csalással vádolt Czeglédy szombathelyi irodáját –, hogy a zalaszentgróti önkormányzatnak három saját jogásza is van. Szerettük volna megtudni, hogy az elmúlt 10 hónapban mennyit fizettek közpénzből a Czeglédy és Társa Ügyvédi irodának és milyen teljesítések, elszámolások alapján, de ez irányú adatigénylésünkre a polgármester kitérő választ adott. Közben a polgármester előterjesztéséből azt is megtudtuk, hogy a 6,5 millióért eladott ingatlan visszavásárlására, amelyet a vevő 40 millióból értékes fejlesztési területté alakított, 2 millió forintot különített el a költségvetésben. Ebben segédkezik Czeglédy ügyvédi irodája, óránként 20 ezer forintért. A DK-s vezetésű Zalaszentgrót önkormányzatával is szerződött Czeglédy Csaba ügyvédi irodája
Egy vitás ingatlanügy kapcsán folytatott és nyilvánosságra került levelezésből derült ki, hogy nemcsak fővárosi gyurcsányista kerületektől, hanem egy Zala megyei kisváros, Zalaszentgrót önkormányzatától is kapott megbízást a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt és jelenleg a kamara által felfüggesztett Czeglédy Csaba ügyvédi irodája. Egy olvasónk küldte el a DK-s vezetésű településről a helyi postaládákba bedobott, ingyenes városi lap egyik oldalát, amely a Czeglédy-szerződésről, önkormányzati ingatlanok értékesítéséről és az abból keveredett vitáról szól. Korábban több alkalommal is írtunk a Czeglédy és Társa Ügyvédi iroda szerződéseiről. Az említett bűncselekményekkel vádolt Czeglédy, a DK-s László Imre és a szintén DK-s Niedermüller Péter vezette kerületektől összesen több tízmillió forint értékben kapott megbízásokat jogi képviseletre, sajtóperek ügyintézésére, sőt, ingatlanügyek jogi feladataira is. A VII. kerületi önkormányzat még a hivatal átvilágítását, a korábban megkötött szerződések átvizsgálását is Czeglédyékre bízta. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.