Pesti Srácok

A DK-s vezetésű Zalaszentgrót önkormányzatával is szerződött Czeglédy Csaba ügyvédi irodája

null

Egy vitás ingatlanügy kapcsán folytatott és nyilvánosságra került levelezésből derült ki, hogy nemcsak fővárosi gyurcsányista kerületektől, hanem egy Zala megyei kisváros, Zalaszentgrót önkormányzatától is kapott megbízást a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt és jelenleg a kamara által felfüggesztett Czeglédy Csaba ügyvédi irodája. Egy olvasónk küldte el a DK-s vezetésű településről a helyi postaládákba bedobott, ingyenes városi lap egyik oldalát, amely a Czeglédy-szerződésről, önkormányzati ingatlanok értékesítéséről és az abból keveredett vitáról szól. Korábban több alkalommal is írtunk a Czeglédy és Társa Ügyvédi iroda szerződéseiről. Az említett bűncselekményekkel vádolt Czeglédy, a DK-s László Imre és a szintén DK-s Niedermüller Péter vezette kerületektől összesen több tízmillió forint értékben kapott megbízásokat jogi képviseletre, sajtóperek ügyintézésére, sőt, ingatlanügyek jogi feladataira is. A VII. kerületi önkormányzat még a hivatal átvilágítását, a korábban megkötött szerződések átvizsgálását is Czeglédyékre bízta.

Zalaszentgrót néhány ezer lelkes kisváros Zala megyében. Polgármestere igazi régi szocialista őskövület: Baracskai József régen az MSZP megyei elnöke volt, aztán kiderült, hogy inkább Gyurcsányhoz húz, és átigazolt a DK-ba. Több ciklusban polgármester a városban, legutóbbi mandátumát viszont – ahogy tették azt még sokan – álcivilként nyerte. Nem csoda, hogy Gyurcsány egyik régi harcostársa, fegyverhordozója is beállt a sorba és a büntetőeljárása szorításából menekülni próbáló Czeglédy Csabát segíti. Először Gyurcsány állt oda ügyvédje, barátja mellé, még a tárgyalóteremig is elkísérte, majd sorra kerültek napvilágra a megbízási szerződések a DK-s önkormányzatok és a Czeglédy és Társa Ügyvédi Iroda között, amelyeken keresztül fizetik Gyurcsány hűséges csatlósát.

Újbuda és Erzsébetváros önkormányzata is több szerződést kötött az irodával, a szerződések tartalma szerint az utóbbi tizenhét hónapban körülbelül százharmincmillió forint értékben. Sejthető volt, hogy nemcsak a fővárosban kapott munkákat Czeglédy, de tőle korábban hiába próbáltuk megtudni, milyen szerződéseik vannak, ügyvédi titokra hivatkozva a választ megtagadta. A zalaszentgróti postaládákba bedobott ingyenes újságból derült ki, hogy a kisvárosban is van megbízása a Czeglédy-irodának. A Zalatáj által kiadott Szentgrót és Vidéke egy helyi ingatlanvitáról számolt be egy, a Batthyány utcában 6,55 millió forintért értékesített önkormányzati ingatlanok kapcsán. A vevő cég, amely több kötelezettséget is vállalat az adásvételi szerződésben, jogvitát folytat az önkormányzattal. Egy, a város vezetésének küldött levelük került most nyilvánosságra, amelyben azt írják, hogy a 2020 novemberében a Czeglédy Ügyvédi Irodától kapott megkeresésre reagálnak.

A Szentgrót és Vidéke Hírek tudósítása szerint bár Czeglédy Csaba a kamarából történt felfüggesztése miatt nem járhat el ügyvédként, a jogvitában érintett céget mégis személyesen kereste meg. Fotó: PS
PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu megkereste Budai Gyulát, aki kiemelt figyelemmel kíséri a költségvetési csalással vádolt Czeglédy ügyeit. A Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta portálunknak: már meg is kereste Baracskai József polgármestert, hogy kikérje a fent említett szerződést, vagy szerződéseket. A Czeglédy és Társa Ügyvédi Iroda által ellátott busás juttatással járó önkormányzati szerződések jelenleg azért is pikánsak, mert Czeglédy Csaba kamarai tagságát folyamatban lévő büntetőügye miatt felfüggesztették, azaz jelenleg nem végezhet ügyvédi, jogászi munkát.

Forrás: Szentgrót és Vidéke/PS; Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.