barkóczi balázs
Barkóczi mindenkit kirúgna, aki miatt késnek a vonatok, még Bécsben is (Videó)
Az ellenzéki politikusokban életre kapott a vonatozás iránti inger, és az utóbbi időben minden fideszes politikust arra invitálnak, hogy utazzanak velük, hogy a Nyugatiból, hol a Keletiből, de azt soha nem mondják el, hogy hová. Hétfőn például Barkóczi Balázs a DK baseball játékosa tartott sajtótájékoztatót, ahová Orbán Viktort és Lázár Jánost is várta azon egyszerű felvetéssel, hogy "monjon le". Barkóczi érdekes választás volt a feladatra, hiszen, mint kiderült, mi többet tudtunk a vidéki tömegközlekedésről, valamint arra sem igazán tudott válaszolni, hogy ha akkor a baj a korrupcióval, miért állnak még mindig Kiss László mellett. Korábban az ukránokat szidta, most Kijevben parádézott a diszkóbotrányról terelő Magyar Péter – Karanténvlog
Kiábrándító érzés, amikor tudja az ember, hogy egy szép gesztusnak tűnő akció mögött mi lehet a valóság. Az a Magyar Péter, aki korábban még az ukránok felelősségét firtatta az orosz-ukrán háborúban, most az ukránok nagy barátjává vált, sőt, segélycsomagot vitt Kijevbe a lebombázott gyermekkórházat segítendő. Ezzel nem is lenne gond, ha az egész megint nem egy öncélú akció lenne, egy terelés a belvárosi tatárjárásról, amit Magyar tökrészegen intézett. Gyűlnek a botrányok, újabb áldozat jelentkezett, aki azt állítja, hogy Magyar erőszakoskodott vele, a nárcisztikus önimádás kezd sok lenni egyre több embernek, robbantani kell a cukiságbombákat. Mellékesen és zárójelben megjegyezve, a bombázás még mindig tisztázatlan, egyes hírek arról szólnak, hogy ukrán légvédelmi rakéta darabjai zuhantak a kórházra, de nem is ez a lényeg. A háború aljas dolog, a legjobb kimaradni belőle, de Magyar Péter most elkötelezte magát csupán azért, mert ezt mondták meg neki és ezzel akar népszerűbbé válni. Aki a magyaroknak jót akar, nem megy háborúban álló országba parádézni fölöslegesen, természetesen úgy, hogy itt sem a segélyek a fontosak, hanem az, hogy saját magáról tegyen ki fotót a magát messiásnak tekintő Magyar. A Karanténvlog azonban foglalkozott azzal a Pottyondy Edinával is, aki utolsó szarházinak nevezte Orbán Viktort kínlódó gyűlöletében és Gyurcsányék vérszegény hazudozása is belefért a mai vlogba, végül Tompos (Tompika) Márton momentumos elnökké választásán is nagyot nevettünk, hiszen mi megjósoltuk, hogy a legérdemtelenebb harmadvonalas ügynököcske fogja majd lekapcsolni a villanyt a hazaárulók pártjánál. A magyarországi baloldal is bosszúra készül, már Donald Tusk ámokfutását dicsőítik – Karanténvlog
Aki időnként elfelejtené, hogy mire képes a magyarországi baloldal, annak Gyurcsányék, a Momentum és a többi hozzájuk csatlakozó töredékbolsevik igyekszik záros határidőn belül figyelmeztetést küldeni, hogy ők bizony nem változtak meg. Alapkő maradt a saját nemzet elleni következetes háború, hiszen bárminek tudnak örülni, ami rossz a magyaroknak. A külföldön bárhol kialakuló káoszt és anarchiát ugyancsak örömmel fogadják, hiszen minden ilyen történésben lehetőséget és példát látnak, amit hazánkban is előszeretettel fel lehet használni. A Karanténvlog is megdöbbenéssel figyelte a lengyelországi eseményeket, normális ember azonban nem örül, mint a baloldal, hanem elborzad és eszébe jutnak a kommunista idők vérzivataros eseményei. A demokráciáért és jogállamért szavakban kiálló lengyelországi baloldal hatalomra jutását követően egyből diktatórikus és alkotmányellenes eszközökhöz nyúlt, természetesen a demokrácia védelmében. Ami ennél fájóbb nekünk, magyaroknak, hogy a magyarországi ellenzéknek még annyi esze sem volt, hogy visszafogja magát; vérszomjas hőbörgésben üzentek a magyaroknak, hogy itt is ez vár majd mindenkire, aki nekik nem tetszik. Tompos Márton, a Momentum önkéntes Lenin-fiúja külön kitette közösségi oldalára, hogy féljen a jobboldal, ők is törvénytelen bebörtönzésekre és jogtalanságokra számíthatnak. A tanácsköztársasági tempót az teszi teljessé, hogy Tompos egy 5 százalékos párt nímandjaként fenyegeti a többséget elszámolással. Végül a gyurcsányista hazugságokat is megmutatjuk a Karantén nézőinek, hiszen a DK minden hétre készül valami nyalánksággal, ahol a mézesmadzag mögött most is ott van az ostor. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl Rumble- és Youtube-csatornáinkra! Juhász Hajnalka a PS-nek: Azáltal, hogy az EU kinyitotta a migráció előtt a kapukat, jelentősen megnőtt a terrorveszély (Videó)
A Portfolio információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök kínai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egy újabb jogállamisági eljárást vonhat maga után, a meglévők meghosszabbítása helyett. Szijjártó Péter külügyminiszter kedden a Parlamentben úgy fogalmazott, kapuzárási pánik van Brüsszelben a közelgő választások miatt. A tárcavezető azonban nem tartja valószínűnek, hogy a találkozó miatt eljárást indítanának Magyarország ellen. Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke a keddi ülésen arról beszélt, hiába van Brüsszelben kevesebb baloldali képviselő, az uniós liberális elittel összefogva komoly károkat tudnak okozni a magyar embereknek. Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke stábunknak úgy fogalmazott, sorsdöntő EP-választások előtt állunk, az illegális bevándorlás kérdése miatt is. A politikus úgy fogalmazott, azáltal, hogy az EU kinyitotta a migráció előtt a kapukat, jelentősen megnőtt a terrorveszély Európában. Részletek a videóban. A demagóg Gyurcsány-szekta szerint a magyar embereknek már kenyérre sem maradt pénze (Karanténvlog)
Az e heti Karanténvlogban kicsit felelevenítettük Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját, hiszen látható, hogy mekkora érdeklődésre tartott számot: most már 127 milliós nézettséget hozott a beszélgetés. Ez megmutatja azt is, hogy a jobboldalnak milyen fontos használnia a médiát, milyen fontos határozottan elmondani a gondolatait, azt, hogy milyen világot szeretne, szemben a zsákutcában ténfergő, de igen agresszív baloldali és liberális irányvonallal. Természetesen nem maradhattak ki a saját nemzetük vérét szívó gyurcsányisták sem, akik az inflációval kapcsolatosan hazudtak egy bődületeset, vagy ennyire nem értik, hogy mi zajlik körülöttük. Igaz, ezt már bizonyították 2010 előtt, amikor csődbe vitték az országot, azonban most sem hagyják abba a károkozást. A Momentum egyik észkombájnja is akcióba lendült, aki a Belügyminisztérium előtt rajzolgatott ötletek híján, mert a romboláshoz nem kell túl nagy képzelőerő, dolgozni meg nem szeretnek és nem is tudnak. Végül a hivatásos szélsőbaloldali bajkeverő, Vajda Zoltán próbált bohóckodni egyet, de ismét sikerült saját magát megkavarni. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára. Ne a szovjetek régi talpnyalói oktassanak bennünket az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjéről (Karanténvlog)
Az orosz tankönyv-ügy egyre szélesebb körben okoz vitákat, és már az elején érdemes leszögezni, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc valóban nem lehet semmiféle vita alapja. A másik fontos szempont a vita részletezése előtt, hogy azok az emberek, akik a legundorítóbb szovjet kommunizmus kiszolgálói voltak, most ne oktassanak senkit 1956 szelleméről. Ezt tette ugyanis Lendvai Ildikó is, akinek a fia keverte meg az állóvizet és dobta be a köztudatba a témát egy lettországi portálra hivatkozva, hogy az oroszok 1956-ot fasiszta lázadásnak írták le. A tankönyvben ez nincsen benne, de azt valóban leírják, hogy 1956-ban a II. világháborús fasiszta magyar hadsereg egyes tagjai is részt vettem a harcokban. Fasisztának nevezni a magyar hadsereget aljas és hazug dolog, ezt minden magyar nevében kikérhetjük magunknak, ebből egyikünk sem engedhet. Azt pedig máris leszögezhetjük, hogy pont a Lendvai Ildikók, Karácsony Gergelyek és hasonszőrű elvtársaik szokták fasisztázni Horthyt és az 1945 előtti magyar világot, így különösen felháborító, hogy ők most a leghangosabbak. Megszoktuk már a baloldal aljasságát, így azt a régi kommunista szokást is, hogy a saját bűneikkel vádolják meg a másik felet. A Karantén ezért nem hagyta szó nélkül ezt az ügyet sem, de befutott a Gyurcsányba szerelmes DK-s Barkóczi is, valamint a Budapestet büszkén csődbe vivő és azt fennhangon hirdető Karácsony Gergely is, akinek a csődhelyzet mellett van egymilliárd forintja graffitifalakra és kerékpártámaszokra. Abszurd budapesti látkép a baloldal homályos szemüvegén keresztül. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.