bayer zsolt
Deutsch Tamás és Bayer Zsolt szerint a Fidesz sikere a következetességben, a hűségben, a becsületben és a hitben rejlik
Az 1988-ban nemzedéki pártként alapított Fiatal Demokraták Szövetsége elsőként kezdeményezte a rendszerváltoztatást, majd a 2010-es választások után be is fejezte azt, sőt az elmúlt évtizedben új politikai-társadalmi rendszert építve össznemzeti párttá bővült. Az ehhez szükséges ideológiai és szervezeti módosulások ellenére mindvégig az maradt, ami kezdettől fogva volt: antikommunista és nemzeti párt. Ehhez a változatlan alaphoz társult a polgári kormányzás tapasztalata, a néppárttá bővülés sikere, a kereszténydemokratákkal kötött történelmi szövetség és a szuverenista álláspont képviselete. A Fidesz 35 éves útjáról szólt a Mozgásban legújabb adása, amelynek vendégei ezúttal a Fidesz alapító tagjai, Bayer Zsolt újságíró–műsorvezető és Deutsch Tamás a Fidesz Európai Parlamenti képviselője voltak.Újra elérhető Bayer Zsolt Facebook-oldala
Portálunk is beszámolt róla, hogy a Facebook a mai nap folyamán leállította Bayer Zsolt hivatalos oldalát. A techmogul látszólag meggondolta magát, és újra elérhetővé tette a publicista bejegyzéseit.A Facebook letiltotta Bayer Zsolt közösségi oldalát
A virtuális gulág tovább szedi áldozatait. Míg portálunk csatornáját a YouTube, addig Bayer Zsolt hivatalos közösségi oldalát a Facebook törölte indoklás nélkül.Tényi István nem hagyta annyiban, hogy "háttérben dolgozó szakemberekkel" nyomoztatnák le a kormánnyal szimpatizáló diákokat
Személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt tett bejelentést a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon Tényi István, aki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is küldött megkeresést a PestiSrácok.hu oldalán megjelent "Bizalmas! Lenyomoztatják a balliberálisok beépített spionjai az Országos Diákparlament képviselőit, ha együttműködnek az államtitkársággal" című cikkben foglaltak miatt.Bayer Zsolt elfogatóparancsot adott ki Joe Biden és az ukrán elnök ellen
A tőle megszokott iróniával reagált Bayer Zsolt arra a hírre, miszerinta Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen háborús bűnök elkövetése miatt. A publicista blogbejegyzésében közölte, hogy ő is kiadja az elfogatóparancsot Joe Biden és Volodimir Zelenszkij ellen. Szerinte ennek éppúgy annyi értelme van, mint a hágai parancsnak.Bayer Zsolt: Nem szabad kilépni az Európai Unióból
„Ez az unió, ha minden így marad, ahogy most van, nagyon rövid időn belül szét fog hullani. Nincs, ami összetartsa. Az pedig, hogy Közép-Európa itt áll a hadak útján, ezer éve, egyfelől iszonyú veszély, másfelől óriási lehetőség - nyilatkozta a civilek.info-nak Bayer Zsolt publicista.Bayer Zsolt: Az Európai Uniónak záros határidőn belül vége lesz és nem mi lépünk ki belőle elsőként
Bayer Zsolt volt a vendége annak a Paláveres Találkozónak, amely ezúttal is "A" Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós szervezésének köszönhetően jött létre. A teltházas előadáson az ismert publicista több aktuálpolitikai témában is kifejtette véleményét, így például arról, hogy vajon szétesik-e az Európai Unió, és ha igen, akkor annak milyen következményei lehetnek hazánkra. De szóba került a háború és a migráció kérdése, valamint a nyitott társadalom és a Soros György által finanszírozott szervezetek tevékenységének hatása is. A jobboldal ikonikus alakjaként is emlegetett Bayer Zsolt a magyar miniszterelnökről is markáns jellemzést adott.Bayer Zsolt: Olcsó játék hülyegyerekeknek
Álmainkban Amerika már nem integet vissza. Amerika megváltozott, megöregedett, házsártos lett és már nem is olyan szép – Bayer Zsolt véleménycikkében ír arról, hogyan változott meg a romantikus kép, amit az Egyesült Államokról alkottunk, hogyan múlt el a szerelem, és lett egyre inkább fojtogató, a féltékenység, amivel Washington térségünkre tekint. A Magyar Nemzetben megjelent írást változtatás nélkül közöljük.Meloni, Salvini és Orbán elhozza Európa reneszánszát? – Nagykovácsiból közvetítjük Menczer Tamás, Bayer Zsolt, Miklósi Klára és Huth Gergely fórumát (visszanézhető)
Meloni, Salvini és Orbán elhozza Európa reneszánszát? – evvel a címmel hirdettek nyilvános beszélgetést és fórumot az elsöprő olaszországi patrióta győzelem hatásairól, a patrióta erők előretöréséről és kilátásairól a nagykovácsi Teleki–Tisza-kastélyba Menczer Tamással, a térség megválasztott fideszes országgyűlési képviselőjével, Bayer Zsolt íróval, a Hír TV műsorvezetőjével, Miklósi Klárával, a Matteo Salvini vagyok című portrékötet nagykovácsi illetőségű magyar fordítójával, a magyar kiadás ötletgazdájával, és Huth Gergellyel, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjével. A fórum október 6-án, csütörtökön, este hat órakor kezdődik a kastélyban. A belépés ingyenes, és kedvezményes áron megvásárolható lesz a Salvini-portrékötet, amelynek magyar kiadása Bayer Zsolt Európa jövőjét firtató, mélyenszántó tanulmányával kiegészítve, a PestiSrácok.hu kiadásában jelent meg. A nyilvános fórumot a PestiSrácok.hu élőben közvetíti ITT, illetve látható lesz a PS TV Facebook-oldalunkon, várhatóan este 18 óra 20 perctől!Ajánljuk még

















