bécs
Erőszakos iskolai szexoktatás fulladt botrányba Bécsben
A bécsi iskolákban bevezetett szexuális oktatás keretében tavaly májusban kisdiákoknak magyarázta a nemi közösülés részleteit az egyik intézmény tanárnője, aki szemléltetésként egy női próbababát használt. A gyerekeket sokkoló óra sajtóvisszhangja miatt a bécsi politikai vezetés ugyan vizsgálatot ígért, de az év végéig sem történt érdemi lépés, ezért petíciót indítottak civilek a szexuális nevelés alapjainak megreformálásáért, a szigorúbb szabályozásért.Koronavírus – A járvány miatt számos ország újabb korlátozásokat vezet be, hazánk is tiltólistára került
A világon 274 708 408 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 354 554 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egyre több országban jelentkezik a koronavírus omikron variánsa. Ausztriában a járvány kezdete óta tizenháromezren vesztették életüket, erről tartottak megemlékezést Bécsben. A megbetegedési ráta javítására az egyetlen lehetőség az oltás, néhány országban még kötelezővé is tették például az egészségügyi dolgozóknak, ez miatt több helyen is oltásellenes tüntetés tört ki: tegnap a belga fővárosban erőszakba torkollott a demonstráció, több embert őrizetbe vettek. A koronavírus-járványban szerdától az izraeliek újabb tíz országba - köztük Magyarországra - nem utazhatnak az izraeli egészségügyi minisztérium honlapja szerint. A minisztérium javaslata alapján a magas fertőzöttségi ráta miatt december 22-től felkerül az izraeliek utazási tiltólistájára az Egyesült Államok, Olaszország, Németország, Belgium, Magyarország, Kanada, Marokkó, Portugália, Svájc és Törökország is. Az elmúlt napokban már felvettek a "piros" listára kilenc újabb országot, - az Egyesült Királyságot, Dániát, Franciaországot, Spanyolországot, az Egyesült Arab Emírségeket, Írországot, Norvégiát, Finnországot és Svédországot - ahová már vasárnap éjféltől tilos volt elutazni.Kiskorú lányokat futtatott Bécsben egy magyar bűnbanda
Kiszolgáltatott helyzetben lévő lányokat futtatott Bécsben egy négyfős magyar bűnbanda. Elvették a megkeresett pénzüket és magukra költötték, vagy hazaküldték a családjuknak. A banda tagjai 2017 év tavaszától mintegy négy hónapon át két, gyermekotthonba nevelkedett kislányt kényszerítettek prostitúcióra.Bécsben továbbra is maszkot kell hordani
Az Ausztriában július 22-től életbe lépő országos enyhítésekkel ellentétben Bécsben továbbra is érvényben marad a maszkviselési kötelezettség, annak ellenére, hogy csütörtöktől Ausztria-szerte - az élelmiszerboltok kivételével - nem lesz kötelező a maszkviselés a kereskedelmi egységekben. Mivel mind a kancellár, mind az egészségügyi miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tartományok ennél szigorúbb rendelkezéseket is hozhatnak, ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, Bécs polgármestere élt a lehetőséggel, bejelentve: a fővárosban nem enyhítenek a jelenleg érvényben lévő maszkviselési szabályokon.Még keresik a bécsi kislányt meggyilkoló migránsbanda negyedik tagját
Még mindig keresik azt az afgán migránst, aki múlt héten társaival együtt megerőszakolt, majd megölt egy tizenhárom éves lányt Bécsben. Három társa vizsgálati fogságban van, őket már ki is hallgatták: egyikük sem tanúsított megbánást. Az elkövetők mindegyikét ismerték a hatóságok: volt, akit már ki is kellett volna toloncolni az országból. Az elmúlt években több hasonló eset is történt Európa-szerte – írja a hirado.hu.Afganisztáni menedékkérők gyilkoltak meg egy tizenhárom éves lányt Ausztriában (Videó!)
Afganisztáni menedékkérők gyilkoltak meg egy tizenhárom éves lányt Ausztriában. A két gyanúsított, egy tizenhat és egy tizennyolc éves afganisztáni menedékkérő egyikét hétfőn egy pizzériában tartóztattak le, a másikat két órával később a Duna-szigeten – adta hírül a Mandiner a Kronen Zeitung tudósítására hivatkozva. A bűncselekményt az egyik gyanúsított lakásában követték el, és jelenleg más elkövetőtársakat sem zárnak ki. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy a tizennyolc éves fiatalember ellen már három bírói ítélet volt érvényben tavaly, még börtönbe is került, ennek ellenére mégsem deportálták.Megrendült a bécsi zsidók biztonságérzete a szélsőséges, iszlamista tüntetések miatt
A kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek – mondta a Magyar Nemzetnek Benjamin Nägele, az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára a májusi bécsi tüntetéshullámról.Ajánljuk még