becz tamás
50 évesen, tizenhét évvel a 2006-os könnygázfelhők után gyógyíthatatlan tüdőbeteg a Gyurcsány-kormánnyal szemben ellenálló Becz Tamás (Videó)
Becz Tamás, akit a 2006 utáni Gyurcsány-rezsim elleni tüntetéseken többször is könnygázzal fújtak arcon közvetlen közelről, súlyos tüdőbeteg. Ma már nem tudja önállóan elhagyni a lakást, sőt, oxigénpalack nélkül a mosdóba sem tud kimenni. Attól fél, mi lesz a családjával, két kisgyermekével, ha ő elmegy. Szüleik meghaltak, albérletben élnek, amit párja egyedül fenntartani sem tud majd. Gaudi-Nagy Tamással, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetőjével elevenítettük fel, mi is történt akkor, 2009-ben, a Nádor utcában. A jogvédő szerint vannak olyan áldozatok, akik évekkel később betegedtek meg, ment tönkre az egészségük, akár maradandóan, amihez a könnygáz és az akkor elszenvedett traumák is hozzájárulhattak. A 2006-os Becz Tamás súlyos tüdőbeteg, állapota annyit romlott, hogy búcsúüzenetben kér segítséget a Facebookon
"Szeretnék megköszönni minden jót és rosszat az elmúlt évekből. Sajnos az én életem elindult egy irányba, ahonnan nincs visszaút"– írta a hétvégén közösségi oldalán Becz Tamás. Az 50 éves, több gyermekes édesapa nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 2006 áldozatától, Nagy Lászlótól búcsúzott, akinek a szemét lőtték ki Gyurcsány megvadult rendőrei. Ha nem is közvetlenül, de valahol Becz Tamás is az akkori események áldozata, súlyos tüdőbetegként – amit akkor még ugyan asztmának gondoltak – többször is könnygázt kapott az arcába, békés tüntetőként, vagy akár onnan hazafelé tartva. Egyik alkalommal a Bazilikától éppen abban a csoportban sétált, amelyikben Morvai Krisztina is. "Két oldalról fogtak közre a rendőrök és fújták ránk a könnygázt" - mesélte néhány hónapja Tamás a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva. Most búcsúzkodik. Facebookra feltöltött üzenetében azt írja, már a lakásukat sem fogja tudni elhagyni és érzi, hogy nincs sok ideje hátra. Abban bízik, hogy lesz aki gyermekeit amolyan pótnagyszülőként helyette is szereti majd. Nagy László, a gyurcsányi terror áldozata sosem tudta feldolgozni 2006 igazságtalanságát (PS-exkluzív!)
Egész életében a szabadság szeretete hajtotta Nagy Lászlót, a 2006-os gyurcsányi terror áldozatát, akit alig 50 évesen helyeztek örök nyugalomra - erről mesélt László legjobb barátja, Becz Tamás a PestiSrácok.hu-nak. A debreceni fiút ez a szabadságszeretet kötötte a rockzenéhez, ez hozta Budapestre, majd a Gyurcsány-kormány álságos politikája miatt szerveződő nemzeti ellenállás idején az Astoriához. Nagy László attól a bizonyos gumilövedéktől sokkal többet veszített, mint fél szeme világát. Gyakorlatilag mindenét: munkáját, otthonát, szerelmét és a jövőbe vetett reményeit. "Nagy Lászlót meg lehetett volna menteni" - ezt már Kovács Gábor mondta, aki 16 évvel ezelőtt felemelte a földről a saját vérében fekvő barátját. Meggyőződése szerint a soha el nem hangzó bocsánatkérés és 2006 lezáratlansága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nagy László egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, végül már küzdeni sem akart az életéért. De miért is lezáratlan ügy még ma is az állami terror időszaka? - erről is beszélgettünk Bonyhádon a zenészként dolgozó Kovács Gáborral, aki polgári körös társaival mindvégig az események sűrűjében volt. Ha azt gondolják, már mindent tudnak 2006-ról... Tévednek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.