befolyással üzérkedés
Közel kétszázmilliós csalás miatt ítélhetik el a Demokratikus Koalíció volt politikusát
Még idén elsőfokú ítéletet hirdethet a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai segítségével két éve elfogott Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció (DK) egykori tagja és társai ügyében a Kaposvári Törvényszék –tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint a magát hol államtitkárnak, hol minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnszervezet több vállalkozótól közel kétszázmillió forintot csalt ki. Kőröst emellett azzal is megvádolták, hogy egy fogvatartottnak - egy álügyvéd közreműködésével - azt ígérte, hétmillió forintért az eljáró hatóságoknál elintézi, hogy szabadlábra kerüljön. Gyurcsányék volt párttársa a tavalyi országgyűlési választások előtt a mentelmi joggal próbált szabadulni a börtönből, de annak felfüggesztése után újra letartóztatták.Megszökött a börtön elől az elítélt volt rendőrtiszt
Nem vonult be büntetése letöltésére a befolyással üzérkedés miatt három év szabadságvesztésre ítélt Porkoláb Zsolt, de fejvadászok arra számítanak, hogy előbb-utóbb fel fog bukkanni vagy lebuktatja magát, mivel súlyos cukorbeteg. Porkoláb bűntársa, a szintén három évre ítélt Labanc Ferenc volt főnyomozó felülvizsgálati kérelmének elbírálására és a börtönbehívóra vár – írja a Magyar Nemzet. Az egykori "sztárrendőr" olajra lépéséről hetekkel ezelőtt a PestiSrácok.hu is beszámolt, erről bővebben itt olvashatnak.Nem létező befolyásukkal üzérkedtek, vádlott lett belőlük
Mások mellett a fővárosi főügyész nevével is visszaéltek azok a csalók, akik állítólagos, a valóságban nem létező magas szintű kapcsolataikra hivatkozva kopasztottak meg olyan embereket, akiknek különféle hatósági ügyeik voltak, és érdekükben állt azok megszüntetése. Az elkövetők esetenként több millió forintot kértek és kaptak kamu szolgáltatásaikért. A társaság egy banánhéjon csúszott el, amikor postára adtak egy hamisított bírósági végzést, amelyet aztán a téves címzés miatt a bíróságra kézbesítettek. A Fővárosi Főügyészség kilenc ember ellen emelt vádat az ügyben.Nem vonult be a börtönbe, elfogatóparancsot adtak ki a BRFK egykori "sztárzsaruja" ellen
Mivel nem vonult be a börtönbe, ezért körözik a BRFK egykori nyomozóját, P. Zsoltot, akit bűntársával, a szintén hírhedt és jól ismert ex-zsaruval, Labanc Ferenccel együtt többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt ítélt három év letöltendő börtönbüntetésre január végén a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint P.Zsoltnak nyár elején kellett volna bevonulnia, de mivel ezt nem tette meg, július 16-án belföldi elfogatóparancsot adtak ki ellene.Fekete táskában átvett kenőpénz: Hat év börtönre ítélték a volt Pest megyei rendőrkapitányt
Befolyással üzérkedés miatt hat év börtönbüntetésre és 24 millió forint vagyonelkobzásra ítélte Ármós Sándor dandártábornokot, volt Pest megyei főkapitányt elsőfokon a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt főrendőrt az ügyészek pár éve többmillió forint értékű valuta átvétele közben értek tetten. A tábornok a bíróságon azt állította, hogy a hozzá eljuttatott milliós kenőpénz másik részét egy fekete táskában továbbadta a Belügyminisztérium egyik tisztviselőjének.Ismét felfüggesztett börtönre ítélték a kitiltási ügyben megvádolt férfit
A megismételt eljárásban is két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték első fokon az amerikai kitiltási botrányként elhíresült ügyben megvádolt férfit. A vád szerint a vádlott 2014-ben egy külföldi agrár- és élelmiszeripari társaság tanácsadójának azt mondta: kétmilliárd forintért cserébe a kormány stratégiai partnerségi megállapodást kötne a céggel. Ajánlata szerint az étolajtermékeket terhelő áfakulcsot csökkentették volna 27 százalékról 5 százalékra, továbbá a külföldi cég egyik versenytársának járó 16 milliárd forint - jogszerűen visszaigényelt - áfát visszatartották volna.Őrizetben a férfi, aki Pintér Sándor belügyminiszterre hivatkozva tett zsebre százmilliókat
Őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) csütörtökön azt a férfit, aki az elmúlt időszakban, több társával együtt Pintér Sándor belügyminiszterre és egy megyei főügyészre hivatkozva szedett össze több százmillió forintot különböző vállalkozóktól – tudta meg a PestiSrácok.hu. D. Andrást befolyással üzérkedéssel gyanúsítják.A NAV elnökére hivatkozva akart 300 milliót bezsebelni egy vállalkozó
A NAV elnökére hivatkozva kísérelt meg százmilliókat szerezni egy vállalkozó, ezért ellene befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség – írta portálunknak küldött közleményében Ibolya Tibor.Zsarolás, önbíráskodás kísérlete, befolyással üzérkedés: börtönbe küldte a BRFK volt nyomozóját, Labanc Ferencet a Fővárosi Ítélőtábla
Három év börtönbüntetésre ítélte többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egykori nyomozóját, a Tasnádi-per volt vádlottját, Labanc Ferencet és ugyancsak ex-rendőr társát - másodfokon - a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu.Ajánljuk még