béketárgyalás
Most indul csak igazán a háború
Putyin a tegnapi nap folyamán de jure hadiállapotot hirdetett ki azon területeken, amelyek felett eddig is de facto Oroszország gyakorolt hatalmat – így az Ukrajnától elszakadt népköztársaságok esetében –, és ugyanez vonatkozik a frissen az oroszokhoz csatolt ukrán területekre is. Mindezek nemzetközi helyzetéről helyi népszavazás döntött, bár arról nincs pontos információnk, hogy ezek pontosan hogy is zajlottak le, hiszen a krímivel szemben ezúttal nem tette tiszteletét a szavazóurnáknál Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, így nem tudhattuk meg, mennyire hordozták magukon a demokratikus alapértékeket.Honvédelmi miniszter Brüsszelben: Magyarország azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz
Magyarország a béke pártján áll, érdeke, hogy a béke minél hamarabb visszatérjen Európába, ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz – közölte a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően, pénteken.Európa már csak egy periféria
Nem tudom, feltűnt-e Önöknek, de mostanában nem divat a béke. Én személy szerint nagyon csíptem az elmúlt sok évtizednyi békét. A jólétet meg különösen. Egyiket sem untam meg, semmit sem támogattam, ami bármelyiket is veszélyeztette volna. Szerintem ezzel minden normális ember így van. De mi itt tudjuk, hogy mennyire tünékeny ez a helyzet, a nyugatiak még nem.Az orosz–finn háború (a téli háború, 1939–40) tapasztalatai a mai nyugat számára
Az oroszok szinte minden háborújukat rosszul kezdték. Azokat is, amelyeket esetleg később megnyertek. 1939-ben a finnek ellenit pont úgy, mint az ukránok ellenit most. Elégtelen erőkkel, rossz hadvezetéssel, indokolatlan és nagyon túlzó optimizmussal. A veszteségekből nem tanultak; ha nyertek is később, mindig csak a nyers erő gátlástalan alkalmazásával érték el a kitűzött célt. De ha a létük volt a tét, akkor általában nyertek. És amikor igazán bajban voltak, akkor volt olyan is, hogy feladták. Kivonultak Afganisztánból és Kelet-Európából is, mert azt gondolták, hogy akkor azok a pozíciók tarthatatlanok.Szijjártó: a globális biztonság forog kockán
Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság harmadik miniszteri szintű ülésén, Bangkokban. Szijjártó Péter a beszédét rögzítő, a Facebookon csütörtökön megosztott videóban hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború folyamatosan eszkalálódik, miközben a világnak más kihívásokkal is szembe kell néznie.Nincs olyan helyzet, amit nem lehet tovább rontani, háborúba visz minket a liberális doktrína
Leszámítva persze a globális atomháborút. Attól még persze számtalan rossz politikai és katonai döntésnyire vagyunk, de közelebb, mint a karibi válság óta bármikor. Nem tűnik úgy, hogy a világot felelős politikusok vezetnék, megoldáskísérletek sincsenek, a nyugati világ meg csak sodródik a világ többi része számára értelmezhetetlen ideológiai kényszerei között.Vajon vége lesz egyszer az orosz-ukrán háborúnak?
Természetesen igen. Valahogy, valamikor egész biztosan. Néha reménykedünk, kicsit optimistábbak vagyunk. Persze csak óvatosan azzal az optimizmussal. A nyugati világ politikusai ugyanis olyan elképesztően ostoba válaszokat adtak a háborúra, aminél ostobábban csak a nemzetközi médiának sikerült reagálnia. Pár hete még folyamatosan ukrán győzelemről deliráltak, az elnököt, Zelenszkijt a mai napig tenyerükön hordozzák. Hol az ENSZ-közgyűlés, hol az amerikai Kongresszus, hol az Európa Parlament előtt mond beszédet. Amik nagyjából egy dolgokról szólnak: adjatok fegyvert! Sokat! Még!Lesz-e még béke valaha?
Ha van lényeges tapasztalata a XX. századnak, akkor az az, hogy Európában nem kellene több háborút rendezni, mert azt az öreg kontinens nem bírja ki. Nem bírja ki demográfiailag, gazdaságilag, és maradék jelentőségét és befolyását is elveszíti a bolygón. Ebben az egy dologban, a béke dolgában konszenzus volt kelet és nyugat között, baloldali és jobboldali értelmiségi között; a jobboldal távolságot tartott a saját héjáitól, az átlagos baloldali értelmiségi akkoriban még szégyellte a Vörös Brigádokat, és még a kommunista blokk is csak stikában támogatta a baloldali terroristákat.Egykori német kancellár: abszurd elképzelés, hogy Ukrajna vissza fogja kapni a Krím-félszigetet
Gerhard Schröder volt német kancellár szerint az orosz vezetés tárgyalással zárná le az Ukrajna ellen indított háborúját. A Vlagyimir Putyin barátjaként számontartott volt német politikus egy szerdán ismertetett interjúban elmondta, hogy az orosz elnöknél tett újabb látogatásáról azt a "jó hírt" hozta, hogy "a Kreml tárgyalásos megoldást akar".Ajánljuk még