benkő tibor
V4-védelmi miniszterek: A hadseregek a járvány idején is bizonyítottak
A koronavírus-járvány újra bebizonyította, hogy a visegrádi országokban a katonákra és a hadseregekre a nehéz helyzetekben mindig lehet számítani – hangzott el szerdán Prágában a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi minisztérium tárcavezetőinek sajtótájékoztatóján.Benkő Tibor megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékkövét
A magyar hősök emléknapja alkalmából Benkő Tibor honvédelmi miniszter koszorút helyezett el Budapesten, a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékkövénél vasárnap reggel. Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek, katonáknak és civileknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a haza fennmaradásáért, függetlenségéért, szabadságáért.Azokat is várja a honvédség, akik a vírus miatt elvesztették munkájukat
Magyarországnak szüksége van minél több kiképzett – hivatásos, szerződéses vagy tartalékos – katonára – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter csütörtök reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Benkő Tibor: a Magyar Honvédség kiemelkedő szerepet kíván vállalni a munkahelyteremtésben
A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahely teremtést a Magyar Honvédség (MH) - mondta a honvédelmi miniszter az MH Altiszti Akadémián Szentendrén kedden.Már több, mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák
Már több, mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák – emelte ki a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel. Benkő Tibor hozzátette: több, mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.Benkő Tibor: ötvenegy kórházban katonák lettek a parancsnokok
Száznyolc kórházból ötvenegyben katonák lettek a kórházparancsnokok – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek. Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.Benkő: A legfontosabb az ország működőképességének megőrzése
A legfontosabb, hogy az ország a működőképességét megőrizze – jelentette ki a honvédelmi miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának pénteki ülésén.Hetvenegy vállalatnál vette át az irányítást a honvédség
Összesen 71 létfontosságú vállalatnál átvette az irányítást a honvédség, azaz a Honvédelmi Igazgatási Törzsek – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A kiemelt jelentőségű vállalatok között olyan vízügyi, energetikai cégek vannak, amelyek nem megfelelő működésének most beláthatatlan következményei lennének.Koronavírus – Megkezdte működését a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport
Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport - jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Az akciócsoport feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon - közölte Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára.Ajánljuk még