benzinár
Politikai Hobbista – Naná, hogy belekötöttek a baloldali propagandisták a benzinár befagyasztásába (Videó!)
Az ellenzék másfél hete követeli, hogy a kormány állítsa meg a benzinárak emelkedését. Most, hogy megtette, kíváncsian vártuk, a baloldalnak mennyi idejébe fog telni, mire kitalálják, hogy ez miért nem jó mégsem. A Hobbista csapata adott is néhány tippet, amivel elmagyarázhatnák, hogy miért nem elég büdös nekik a sz*r. De mire a tippek végére értünk, kiderült, hogy a leghajmeresztőbb és egyben legkomikusabb ötleteket is felül tudják ők múlni. Amit a 444 és a Qubit produkált, azt egyszerűen nem lehetne még kitalálni sem. De az is egészen szürreális, ahogy a jobboldali politikusokat, közéleti szereplőket, azok családjait máskor nyakló nélkül alázó, rágalmazó, lejárató baloldali sajtó micsoda picsogásba csapott most, hogy az ő lieblingjük, a külföldön rendre Magyarország ellen lobbizó Cseh Katalin esküvője, illetve az ő ottani performansza került a célkeresztbe. A szerecsenmosdató versenyben erős a mezőny, de egyértelmű győztest tudunk hirdetni. Amikor a gazdi taknyos részegen az asztal alá hány, jön Szily Laci a 444-en, és jó lakáj módjára felnyalja. Egy kicsit az előző napi adás hangulatát visszaidézve, meg némi előzetesként a következő napihoz (amikor ő maga érkezik a vendégfotelbe), ismét esett néhány szó Demeter Szilárdról, ezúttal Sárosdi Lilla „művésznő” újabb agymenésének köszönhetően. Amikor a véresszájú kommunista és a szélsőjobboldali egymást nyalogatja fényesre: bemutatkozik Bolgár György és Jakab Péter (Karantén-vlog)
Különleges, de nem példa nélküli pillanat az, amikor a komcsi és a náci egy tenyérből eszik. Általában nem tart sokáig a szerelem, de időnként összenő, ami összetartozik, ahogy Hitler és Sztálin megnemtámadási paktumánál is láttuk. Most olyasmit rögzíthetett a Karantén stábja, amire korábban még mi sem gondoltunk volna, hiszen a kőkommunista Bolgár Gyuri bácsi, valamint a zsidókat és cigányokat harcias szavakkal ostorozó Jakab Péter talált egymásra a Klubrádió elnyomott frekvenciáján. Gyuri bácsi természetesen nem hazudtolta meg magát, a fideszes szavazókat krumplival megvett tömegként kezelte, és figyelmeztette Jakabot, hogy ezeknek az embereknek el kell ám magyarázni, hogy ami jó történik velük, az tulajdonképpen nem jó. Jakab sem volt rest, egyszerre játszotta a hős és az áldozat szerepét, szereplése láttán pedig a ripacsok messzire bujdokolhatnak, hiszen ilyen erős versenytárssal ők sem tudnak mit kezdeni. A Karanténban szóba került a híres ingatlaneladási hír is, ugyanis Karigeriékről felröppent, hogy el akarják adni a budapesti Városházát, a meg nem valósított ígéretek nagy szimbólumát, ahol közpark is létesült volna, valamint melegbárra is tett ígéretet az érzékeny mosolyú főpolgármester. Karácsony természetesen tagadta az Index főszerkesztője által felröppentett hírt, ami miatt főleg gyanús a történet, de az is lehet, hogy a zöld forradalom és a méhlegelők őrét egyszerűen kihagyták az üzletből a „szövetségesei”. Adásunkba azért belefért a Dobrev Klárát látványosan háttérbe helyező DK is, akik azért a hazugságputtonyt nem hagyták otthon: most a benzinárakról hadováltak és mesterien aljas horrorvideót készítettek. Végül nem felejtettük ki a műsorból Orosz Annát sem, aki a Momentum egyik elnökjelöltje, és annyi konkrétummal lepte meg a nagyérdeműt, hogy abból aztán semmit sem tudtunk kihámozni azon kívül, hogy jön a korszakváltás és milyen jó az alapjövedelem. Nézzétek ma is a Karantént! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.