béremelés
Orbán bejelentette, húszszázalékos béremelést kapnak a kulturális ágazat dolgozói
Orbán Viktor ismét újabb bejelentéssel érkezett, a "Magyarország előre megy, nem hátra" című sorozatában most elmondta, húsz százalékot emelnek a kulturális ágazatban dolgozóknak fizetésén. Korábban a szociális ágazatban és a bölcsődékben dolgozók, illetve a tanárok és óvónők fizetésemelését is bejelentette Facebook-oldalán a miniszterelnök.Egy diktatúra, ahol az ellenzéki javaslatok is teljesülhetnek
Milyen diktatúra az, ahol az ellenzék kívánsága teljesülhet? – teszem fel a kérdést magamnak nap mint nap, amikor azt látom, hogy a kormány sorra húzza ki a baloldali képviselők méregfogait. Hiszen több olyan témában is lépéseket tett a kormány, amivel imádnak kampányolni a baloldaliak: ilyen például az egészségügyi dolgozók béremelése, a fiatalok segítése, a nyugdíjak emelése vagy most épp a szociális ágazatban dolgozók béremelése. Bár a baloldal ezeken a területeken kormányzása alatt csak ártani tudott, most bőszen követelik a kormánytól, hogy az általuk vétett hibákat azonnal javítsa ki a Fidesz–KDNP. Ha pedig ez sikerül, jön a licitálás a végtelenségig, de mikor jön végre egy elismerő poszt vagy nyilatkozat?Orbán Viktor: húsz százalékkal emeljük a bölcsődei dolgozók bérét
Húsz százalékkal megemeljük a bölcsődei dolgozók bérét – közölte Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán megjelent legújabb posztjában. A bölcsődei dolgozók béremelésével egy időben sor kerül a kulturális, valamint a szociális ágazatban dolgozók bérének megegyező mértékű emelésére is.Videót osztott meg Orbán Viktor a mai bérmegállapodásról (Videó)
Mint ahogy a PestiSrácok.hu is részletesen beszámolt róla, Orbán Viktor aláírta a bérmegállapodást hétfőn Budapesten. A miniszterelnök az eseményen beharangozta, a garantált bérminimum kétszázhatvanezer forint lesz, a minimálbér pedig kétszázezer forintra emelkedik. A bejelentésről egy videót is megosztott közösségi oldalán a kormányfő.Orbán Viktor: Még soha nem volt olyan Magyarországon, hogy a fiataloknak ne kelljen jövedelemadót fizetniük!
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a közösségi oldalán tett közzé a béremelésekről és a rezsicsökkentés eredményeinek a megőrzéséről szóló rövid videókat tett közé. A miniszterelnök kiemelte: a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, valamint a nyugdíjasok is számíthatnak arra, hogy emelt összeg érkezzen majd bankszámlájukra. Az energiaárakkal kapcsolatban pedig leszögezte, hogy a brüsszeli demokraták folyamatosan emelnék az árakat, ám a kormány megvédi a rezsicsökkentést.Kásler Miklós: négy lépcsőben hetvenkét százalékkal emelkednek a szakdolgozói alapbérek (videó)
Folyamatosan nő az egészségügyi szakdolgozók megbecsülése és továbbra is folytatódnak az ágazati béremelések a magyar ellátórendszer érdekében és a betegek javára – mutatott rá a közösségi oldalán publikált videóban Kásler Miklós, aki megköszönte az egészségügyi dolgozók és szakdolgozók munkáját.Sztrájkra készülnek a magyar légi irányítók
A Magyar Nemzet értesülései szerint határozatlan idejű sztrájkot kezdhet a magyar légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet. Az ok az, hogy kevésnek tartják a tizenöt százalékos béremelést, annak ellenére, hogy a pandémia hatására terheltségük az elmúlt másfél évben közel harminc százalékkal csökkent.Akár negyven százalékkal is emelkedhet a huszonöt év alattiak fizetése
Akár negyven százalékkal is nőhet decemberi fizetésükhöz képest a januári nettó bérük a huszonöt év alatti fiataloknak, de az életkortól függetlenül több mint másfél millió munkavállaló számíthat legalább húszszázalékos keresetemelésre, ha ősszel a szociális partnerek megállapodnak arról, hogy 2021-ben a minimálbér összege kétszázezer forintra, a garantált bérminimumé 265 ezer forintra nőjön.A jövő évi költségvetésben kiemelten szerepelnek a béremelési programok
A 2022-es költségvetés, az újraindítás költségvetése, amelyben kiemelten fontos célként szerepelnek többek között a béremelési programok, főként a közszolgálatban dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.Ajánljuk még