béremelések
A hiszti ellenére beérett a felsőoktatási modellváltás Szegeden – Jelentősen nőnek a bérek és a hallgatói juttatások az SZTE-n
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fenntartóváltása, az új gazdálkodási modell bevezetése, azaz a teljesítményeken alapuló egyetemi finanszírozás lehetővé teszi az alapbér és a személyre szabott, teljesítményekhez kötött díjazások emelését – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön a sajtót.A béremelések lendületet adnak a gazdaságnak
A járvány sem gátolta meg a magyarországi béremeléseket, külföldi elemzők szerint ez jelentős lendületet ad Magyarországon a fogyasztás bővülésének. Ezt nagyban segíti az Orbán-kormány adópolitikája, amelynek leépítésére készül Gyurcsány Ferenc a szövetségeseivel.Idén is tovább emelkedik a bölcsődei szakdolgozók bére és folytatódnak a bölcsődefejlesztések
A kormánynak 2020-ban is a gyermek az első, és különösen fontosnak tartja a kisgyermekekkel foglalkozó bölcsődei dolgozók anyagi megbecsülését, valamint a munka mellett kisgyermeket nevelő családok segítését, ezért idén is tovább emelkedik a bölcsődei szakdolgozók bére, folytatódnak a bölcsődefejlesztések – közölte a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Rétvári: A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók
A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence közölte: július 1-jével újabb nyolc százalékkal emelkedtek az ápolói, szakdolgozói alapbérek; az emelés nyolcvanegyezer embert érint. A béremelések 2022-ig folytatódnak, arra az évre további harminc százalékos béremelést tervez a kormány, így két ciklus alatt csaknem két és félszeresére emelkednek a juttatások.Varga Mihály: A keresetek a gazdasággal együtt nőttek
A munkahelyek számának bővülésével párhuzamosan a keresetek is emelkedtek Magyarországon, ami azt jelzi, hogy a magyar gazdaság növekedési, erősödési fázisban van – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a legújabb statisztikai adatokat kommentálva az M1 aktuális csatornán.Sztrájkbizottság alakult az Audi Hungariánál
Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította a szeptemberben kezdődött bértárgyalásokat – közölte honlapján a szervezet. A tájékoztatás szerint a bizalmi testület egyhangúan utasította el az Audi Hungaria Zrt. utolsó hivatalos béremelési ajánlatát, a bértárgyaló delegáció pedig kedden átadta sztrájkkövetelését a munkáltatónak.Kásler Miklós bejelentette, hetvenkét százalékos alapbéremelésre számíthatnak az egészségügyi dolgozók
Az egészségügyi dolgozók körében további jelentős béremelésekre kerül sor – ismertette az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián. Kásler Miklós elmondta, a kormány folytatja a két esztendeje megkezdett szakdolgozói béremelést, és a következő négy év alatt négy lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a nem egészségügyi főiskolai szintű végzettségű dolgozók és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét. A béremelés az elkövetkező négy évben az idei alapilletmény bázisához viszonyítva történne.Tovább záródott tavaly Magyarországon a bérolló
Folyamatosan csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között, ennek oka, hogy a kisebb fizetések jobban emelkednek. Ezt támasztja alá, hogy a bruttó keresetek mediánja jobban nőtt, mint az átlagkereset – írta a hétfőn megjelent számában a Magyar Idők.Ajánljuk még

















