béremelések
340 ezer forint az átlagkereset Magyarországon
Az év első négy hónapjában 12,4 százalékkal emelkedtek a keresetek a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.Lázár: a kormány elkötelezett a további egészségügyi béremelések mellett
A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.Varga Mihály: már januárban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók
Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést – mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ajánljuk még











