béres andrás
Ősszoci jelölt mögé állt be a DK és a Párbeszéd is Szolnokon
A Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Párbeszéd is a város alpolgármesterének, Györfi Mihálynak a polgármester-jelöltségét támogatja Szolnokon - jelentették be a három ellenzéki párt politikusai egy pénteki, online sajtótájékoztatón.Uniós projekt indult az egyedülálló természeti értékű pannon gyepek védelmére
A pannon gyepek és a kapcsolódó élőhelyek hosszútávú megőrzését szolgálja a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által koordinált GRASSLAND-HU, amely az első természetvédelmi célú LIFE integrált projekt Magyarországon – mondta Béres András, a kft. ügyvezetője Esztergomban. A projektnyitó sajtótájékoztatón elhangzott: a nyolc éves projektben közel 5,5 milliárd forintból gazdálkodhat az együttműködő 15 szervezet.Mer nagyot álmodni az ellenzék: Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, mert elhiszik, hogy a budapestiek ezt akarják
Újabb nagy ellenzéki nekibuzdulásnak lehettünk pénteken tanúi, hiszen az MSZP, az LMP, a Momentum, a DK és a létezőnek beállított, ám szinte mérhetetlen Párbeszéd a Gerlóczy utca sarkán, a Fővárosi Önkormányzat közelében jelentette be, hogy leadja az eddig összegyűjtött ajánlásait. Magabiztosan mondták el, hogy a budapestiek változást akarnak, a változást pedig Karácsony Gergely jelenti. A változás szövetségének aposztrofált társaság sajtótájékoztatójának címe "Vegyük vissza Budapestet" volt, mi azonban nagyon nem szeretnénk ismét látni és bőrünkön érezni azt a fővárost, amelyiket Demszky, Hagyó és társai hagytak örökül 2010-ben. Az elsíbolt százmilliók, panamák és a roskadozó, koncepció nélkül vezetett város csak Demszky zavaros gondolataiban volt világváros, ezért a fővárosi választók remélhetőleg visszatekintenek a múltba és bölcsen mérlegelnek majd, hogy milyen vezetést szeretnének Budapestnek. A PestiSrácok.hu megkérdezte a magabiztos szocialista Molnár Zsolttól, hogy vajon mit gondolnak Szanyi Tibor új mozgalmáról, mely a hétvégén bont zászlót, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon nem érzik-e, hogy romokban hever a pártjuk, azonban Molnár semmi ilyesmit nem ismert el, sőt, rendkívül optimistán fogalmazott válaszában. Ezen kívül több újságírói kérdésre érkeztek izgalmas válaszok a jelenlevő politikusoktól: ezeket foglaljuk most össze.Béres András Magyarország környezeti állapotáról: A levegőminőség továbbra is akut probléma
A levegőminőség kérdése, a szállópor koncentrációja továbbra is akut probléma Magyarországon - jelentette ki Béres András, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki a március végén megjelent Magyarország környezeti állapota - 2017 című kötet kapcsán nyilatkozott portálunknak. Ugyanakkor hozzátette: pozitív tendencia, hogy hazánk erdőállománya folyamatosan nő. Mint kifejtette: Trianon mindenképpen kedvezőtlenül hatott hazánk faállományának mértékére; 1921-ben ennek köszönhetően 11 százalékos volt az erdőborítottság, ehhez képest ez az arány mára 20 százalék feletti, és az Agrárminisztérium legújabb programjában a 27 százalékot célozta meg. Mint megjegyezte: a hazánkban is egyre jobban érezhető globális felmelegedés hatásainak enyhítése érdekében mindenképpen érdemes lenne a fatelepítési programhoz hasonló kezdeményezést a városokra is kiterjeszteni.Ajánljuk még












