berg dániel
Miért veszélyes a Momentum a nemzetbiztonságra? Kik ők, honnan jöttek és kik segítik őket? (Az Ügy)
Szinte a semmiből robbantak a politikai életbe – legalábbis ez az általános nézet a NOlimpiás mozgalomból progresszív párttá szerveződő Momentumról. A valóság azonban ennél jóval összetettebb: ha megvizsgáljuk tevékenységüket, megalakulásuk körülményeit és magukat a tagokat, egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki előttünk. A PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a "Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben" rántotta le elsőként a leplet a Momentum egyik kulcsemberéről, Daniel T. Bergről, majd vette górcső alá a “fiatalokból álló civil szervezet” tagjait, hálózatos szerveződésüket. Tényfeltáró írásaink megjelenésekor, 2018-ban sokan még csak nem is sejtették, mekkora veszélyt jelenthet a cukinak tűnő fiatalocskákból álló csoport a magyarság számára, az eltelt évek alatt azonban bizonyossá vált: komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt tevékenységük. És akkor Daniel T. Berg, a II. kerület alpolgármestere kitalálta, miként (nem) lehetne megújítani a Margit-negyedet
Az egykori budai vigalmi negyedet és pezsgő kulturális életet hozná vissza Bel-Budán Berg Dániel, a második kerület alpolgármestere, mindezt a berlini Kreuzberghez hasonló pezsgő underground élet víziója alapján. Az ötlet mindenképpen izgalmas, hiszen az általa említett példa leginkább török nemzetiségű lakosokkal rendelkező diák- és művésznegyed, amelyre a Margit körút környéke egyáltalán nem alkalmas. Még Berg is érzékelte, hogy a német techno nem biztos, hogy bejönne a lakosoknak, ezért inkább az irodalomra és a jazzkoncertekre helyezné a hangsúlyt. A Budapesti Fiatalok elnevezésű szervezet egyik vezéralakja, Barna Judit online fórumon beszélgetett a Margit-negyedről a II. kerület egyik alpolgármesterével, Berg Dániellel, aki két progresszív újságíró, Vincze Miklós (24.hu) és Zsuppán András (Válasz Online) társaságában fejtette ki magvas gondolatait arról, miként kellene fellendíteni a városrész kulturális életét. Elkezdődött a II. kerület érzékenyítése, önkormányzati bérleményekhez juttatták a sorosista szervezeteket Őrsiék
Őrsi Gergely és Berg Dániel nem tétlenkednek, a II. kerületben alig másfél év alatt olyan szervezeteket juttatnak kedvező áron önkormányzati tulajdonban lévő bérleményhez, amelyek leginkább érzékenyítéssel foglalkoznak. Talán nem meglepő, hogy a CEU-t védő Daniel T. Berg javaslata alapján sikerült átvinni a testületen a „civilek” beköltöztetését a kerületbe, amit azLMBTQ-propaganda mesemondója, Őrsi Gergely polgármester is lelkesen támogatott, mindezt persze a sokszínűség megvalósítása érdekében. Bel-Budán egyébként ugyanazokat a folyamatokat figyelhetjük meg, mint amelyeket Erzsébetvárosban, ahol már feketén-fehéren kirajzolódik, hogy a hagyományos, keresztény értékekhez kötődő kultúrát próbálják kiszorítani a balliberális, leginkább Soros Györgyhöz kapcsolódó szervezetek. Az előválasztási cirkusz a népnek szól majd a demokrácia című társasjátékban, miközben a háttérben már igazi terepmunka kezdődött a választók befolyásolására, és a progresszív sejtek elültetésére. Mindenki nyugodjon le! Berg Dániel megfejtette, hogy a földrengés miatt volt a földrengés
Óvó szárnyai alá vette a belbudai balos szavazókat Berg Dániel; a II. kerület momentumos alpolgármestere keddi Facebook-bejegyzésében adta hírül, hogy senki ne essen kétségbe, már nem is akármilyen, hanem önkormányzati szinten vizsgálják a kora délutáni földrengés okait. Amíg a szeizmológusok a fejüket vakargatva találgatnak, addig Bergék a kezükbe vették a gyeplőt, és azt tanácsolták az embereknek, hogy nyugodjanak le, és győződjenek meg hozzátartozóik biztonságáról, hogy nem-e okozott-e valakinek-e komoly sérüléseket-e néhány, a karácsonyfáról lepotyogott szaloncukor, esetleg valakire nem-e löttyent-e rá-e a tegnap estéről megmaradt fél doboz sör. Végül aztán a Berg vezette Apokalipszis Kommandó az erre szakosodott szakembereket szinte megelőzve oldotta meg a rejtélyt: a földrengést a földrengés okozta. Meg nem erősített városházi híreink szerint az első verzió az volt, hogy a Zorbán remegtette meg a földet, de ezt az életszerű megoldást eddig ismeretlen okokból elvetették. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.