berta tibor dandártábornok
Berta Tibor püspök: Néha úgy tudósítanak a háborúról, mintha csak egy focimeccs lenne – Mi kérdezünk
A szerb belügyminisztérium tájékoztatása alapján szerdán három, állig felfegyverzett koszovói rendőrt fogtak el a szerb–koszovói határtól 1,8 kilométerre, Közép-Szerbiában. Egyre feszültebb a helyzet a két ország között, korábban a tüntetőkkel való összecsapás során több magyar katona is megsérült. Jelenleg is a KFOR-egységeknél tartózkodik egy magyar tábori lelkész, aki folyamatosan támogatja, segíti a békefenntartókat. Mennyire fontos a katonáknak a lelkipásztori jelenlét egy bevetéskor? Hogyan lesz valakiből tábori pap? Mekkora szerepet játszik a hit egy halálközeli állapotnál? Ezekről a témákról beszélgettünk Berta Tibor dandártábornokkal, a Katolikus Tábori Püspökség püspökével. Részletek a videóban!Berta Tibor: Szent István tettei hitéből fakadtak
Szent István "mélyre látó" államférfi volt, akinek tettei Istenbe vetett hitéből fakadtak – mondta Berta Tibor tábori püspök a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén szombaton, a budapesti Szent István-bazilikában.„Az Úristennek mégiscsak vitézekre van szüksége” – Interjú Berta Tibor dandártábornokkal, katolikus tábori püspökkel
Ismerősen csenghet a tábori püspök és tábori lelkész fogalma azoknak, akik sokat olvasnak a világháborúk történetéről, az viszont már kevésbé közismert, hogy jelenleg is van tábori lelkészi szolgálat Magyarországon. A lelkekben is elvégzett kommunista pusztítás után élesztették újra 1994-ben, és ma már a honvédelmünk egyik különálló intézménye. Ugyancsak tartania kell a lépést a haderő műszaki és létszámbeli fejlesztésével, hogy lélekben is bővüljön a honvédség – mondja Berta Tibor –, ezért várják a „jelenkori lovagoknak”, azaz katonai lelkésznek jelentkező fiatalokat. A tábori püspökkel beszélgettünk a keresztényi élet és a katonáskodás közti lelki párhuzamokról, térdelve imádkozó katonákról, a férfiak megszólításáról és az olyan helyzetekről, amikor vért kell verejtékezni. A kereszténység ritkán látott szemszögből.Németh Szilárd: Magyarországnak ugyanolyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint 1944-ben
Magyarországnak ugyanolyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint 1944-ben – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, a Kiss János altábornagy halálának 77. évfordulója alkalmából rendezett kegyeleti megemlékezésen a kőszegi temetőben.Rangos katonai elismeréssel jutalmazták Benkő Tibor és Németh Szilárd munkáját
Hálaadó ünnepi szentmisét tartott Berta Tibor dandártábornok a Szent István-bazilikában szeptember 24-én, pénteken, ahol a liturgiát követően ünnepélyes keretek között adták át a Katonai Ordinariátus elismeréseit, a Kapisztrán Szent János-kitüntetéseket. A koronavírus-járványhelyzet miatt idén a 2020-ban és 2021-ben elismertek együtt vehették át az elismerést, köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is. Benkő Tibort immáron második alkalommal ismerték el a kitüntetés arany érdemérem fokozatával; először még katonai szolgálata során méltatták tábori lelkészeket segítő tevékenységéért – írja a Honvédelem.hu.Ajánljuk még