Pesti Srácok

Rangos katonai elismeréssel jutalmazták Benkő Tibor és Németh Szilárd munkáját

null

Hálaadó ünnepi szentmisét tartott Berta Tibor dandártábornok a Szent István-bazilikában szeptember 24-én, pénteken, ahol a liturgiát követően ünnepélyes keretek között adták át a Katonai Ordinariátus elismeréseit, a Kapisztrán Szent János-kitüntetéseket. A koronavírus-járványhelyzet miatt idén a 2020-ban és 2021-ben elismertek együtt vehették át az elismerést, köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is. Benkő Tibort immáron második alkalommal ismerték el a kitüntetés arany érdemérem fokozatával; először még katonai szolgálata során méltatták tábori lelkészeket segítő tevékenységéért – írja a Honvédelem.hu.

Szent Gellért püspök, a keresztény hitre tanító bencés szerzetes, valamint a műszaki katonák védőszentjének napján tartott szentmisét Berta Tibor dandártábornok, a Katonai Ordinariátus püspöke a Szent István-bazilikában. A HM Katolikus Tábori Püspökség vezetője Szent Gellért életének bemutatásán keresztül a kitartó és hűséges szolgálatról beszélt, és annak mindig megtérülő gyümölcséről. Mint fogalmazott: a XI. században élt püspök példája a mindennapok rendületlen szolgálatára és a kötelességteljesítésre sarkallhat bennünket.

– fogalmazott Berta Tibor dandártábornok. A liturgiát követően ünnepélyes keretek között adták át a Katonai Ordinariátus elismeréseit, a Kapisztrán Szent János-kitüntetéseket.

PestiSracok facebook image
Benkő Tibor másodszor kapta meg a rangos elismerést

A koronavírus-járványhelyzet miatt idén a 2020-ban és 2021-ben elismertek együtt vehették át a kitüntetéseket, köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is. Benkő Tibort immáron második alkalommal ismerték el a kitüntetés arany érdemérem fokozatával; először még katonai szolgálata során méltatták tábori lelkészeket segítő tevékenységéért.

– fogalmazott Benkő Tibor, hozzátéve, hogy Kapisztrán Szent János korában is hatalmas jelentőséggel bírt az, hogy Magyarország akkor is Európa védelme érdekében lépett fel a török–oszmán birodalom terjeszkedésével szemben. A küzdelmek során nagy szükség volt olyan emberekre, akik elhivatottak, elkötelezettek és az európai kultúra védelmére kelnek, épp, mint Kapisztrán Szent János. Aláhúzta, hogy napjainkban a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség és a tábori lelkészi szolgálat kapcsolata rendkívül fontos.

Németh Szilárd államtitkár közösségi oldalán osztotta meg, mennyire megtisztelő számára, hogy a Katonai Ordinariátus Kapisztrán Szent János arany érdeméremmel jutalmazták munkáját.

Berta Tibor dandártábornok úgy fogalmazott:

Végezetül hozzátette, bízik abban, hogy ez a jövőben is így lesz.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM: Németh Szilárd miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, Honvédelmi Minisztérium, Lőrincz Kálmán nyá. vezérezredes, MH emeritus parancsnok

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM: Dr. Böröndi Gábor altábornagy, Magyar Honvédség Parancsnokság Dombóvári Piroska ömt. őrnagy, HM Katolikus Tábori Püspökség

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM: Lőrincz Gábor dandártábornok, MH 25. Klapka György Lövészdandár, Dr. Kovács Vilmos ezredes, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Deli Mária alezredes, MH Egészségügyi Központ,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM: Dudás Zoltán titkárságvezető, HM Parlamenti Államtitkárság, Hajnal István ezredes, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM: Györe-Szűcs Miklós százados, MH 25. Klapka György Lövészdandár, Gerecs Roland százados, MH 25. Klapka György Lövészdandár, Szabó Imre főhadnagy, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred Deák László főtörzsőrmester, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, Krum Péter őrmester, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, Rovó Róbert szakaszvezető, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, Szalay György honvédelmi alkalmazott, MH Egészségügyi Központ,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL: Berkes Gabriella honvédelmi alkalmazott, MH Egészségügyi Központ, Dr. Csatay Tamásné zászlós, MH Egészségügyi Központ, Urbán Imre zászlós, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, MH 25. Klapka György Lövészdandár Zenekara, Balázs Attila őrnagy, Bonyár Zoltán szakaszvezető, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP: Nagy Vanessa hadnagy, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Tóth Károlyné törzszászlós, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis,

2021. ÉVI ELISMERTEK

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM: Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Honvédelmi Minisztérium, Nádasi Alfonz Tibor OSB (1909-1997) tartalékos főhadnagy, tábori lelkész (posztumusz),

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM: Mudra József ezredes, MH Budapest Helyőrség Dandár, Szabó András ezredes, Magyar Honvédség Parancsnokság, Dr. Pettyán Ilona c. egyetemi docens, MH Egészségügyi Központ,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM: Kása István ezredes, MH 25. Klapka György Lövészdandár, Kreácsik Ákos alezredes, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred, Dr. Fekets Zoltán alezredes, MH 25. Klapka György Lövészdandár,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM: Tóth István ezredes, MH 5. Bocskai István Lövészdandár, Aulechla József ezredes, MH Budapest Helyőrség Dandár, László Attila nyá. alezredes, Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, Dr. Csík János o. százados, MH Egészségügyi Központ, Németh-Kovács Ildikó főhadnagy, HM Miniszteri Titkárság, Patai Krisztián szakaszvezető, MH 25. Klapka György Lövészdandár,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL: Dr. Ujházi Lóránd egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Somorjai Péter honvédelmi alkalmazott, MH Budapest Helyőrség Dandár, Balog József törzszászlós, MH 25. Klapka György Lövészdandár, Tárik Attila zászlós, HM Közigazgatási Államtitkárság, Kónyáné Plásztán Valéria zászlós, MH Egészségügyi Központ, Badó Erika honvédelmi alkalmazott, MH Egészségügyi Központ, Kiss Ferencné honvédelmi alkalmazott, MH Egészségügyi Központ,

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP: Csépányi Attila főhadnagy, HM Védelemgazdasági Hivatal, Dr. Pitlik Henrietta hadnagy MH 2. Különleges Rendeltetetésű Dandár, Boros Viktor zászlós, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred, Újhelyi Gábor törzsőrmester, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred.

Forrás: Honvédelem.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.