bevándorlás
Alapjogokért Központ: Vissza kell térni az első biztonságos ország elvéhez
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az uniós jogértelmezésnek - Magyarországot követve - vissza kell térnie az első biztonságos ország elvéhez, azaz menekült státus igénylésére csak a származási országhoz legközelebb eső biztonságos országban lenne lehetőség.Hatályba lépett a bevándorlási különadó
Hatályba léptek a bevándorlási különadó rendelkezései, amelyeket a kormány Magyarország védelme érdekében hozott a határkerítés, a megerősített határvédelem és a jogi határzár mellett - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.Kanadában még soha nem volt ekkora elutasítottsága a bevándorlásnak
Miután Trump lett az USA elnöke és Európában is előretörőben van a jobboldal, Trudeau nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy a szabad, demokrata, nyílt világ egyik vezető szereplőjévé tegye Kanadát. Ez mostanra egy törésvonalat eredményezett az ország elitje és népe között, a kanadaiak döntő többsége ugyanis még soha nem volt ennyire elutasító a migrációval kapcsolatban, mint most - írja a 888.hu.A boszniai hatóságok augusztusban 1208 migránst tartóztattak fel
A boszniai hatóságok augusztusban 1208 illegális határsértőt tartóztattak fel és küldtek vissza abba az országba, ahonnét érkeztek - közölte az N1 boszniai hírcsatorna kedden. Az utóbbi időszakban újabb gócpontok alakultak ki a boszniai-szerb határon Északkelet-Boszniában, Bijeljina környékén. Valamivel kevesebben érkeznek jelenleg Kelet-Boszniába, Višegrad, Zvornik és Foča körzetébe és Délkelet-Boszniába, Montenegró irányából.A menekülthullám miatt ismét nagyobb gond a korai iskolaelhagyás Németországban
A 2015-ös menekülthullám miatt ismét nagyobb gond a korai iskolaelhagyás Németországban - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés. A kölni német gazdaságkutató intézet adatai szerint a 2015-ben érkezett menekülthullám megfordította a korai iskolaelhagyás csökkenő trendjét. Míg 2000 és 2013 között 9 százalékról 5,2 százalékra süllyedt az iskolarendszerből képzettség nélkül kikerülő fiatalok aránya, 2016-ban már 5,7 százalék volt ez az arány.Profi katonai akciónak nevezte a svéd miniszterelnök a hétfői tömeges autófelgyújtásokat (videókkal!)
Több városban mintegy száz autót gyújtottak fel hétfő éjszaka Svédország no-go zónáiban, ahol fiatal bandatagok gondolták úgy, hogy indokolatlan hétfői “bulit” tartanak. A fiatalok a kiérkező rendőröket is kővel dobálták meg, miközben eltorlaszolták az utakat. Természetesen a bevándorlásról, az etnikai feszültségekről a mainstream csatornákon senki nem beszél azóta sem, a hatóságok viszont letartóztatások helyett csupán értesítették az azonosított elkövetők szüleit. Stefan Löfven miniszterelnök egy szervezett katonai akcióhoz hasonlította a történteket, a rendőrség szóvivője viszont csak egyszerű iskolakezdés előtti feszültségről beszélt.A migráció lesz az EP-kampány központi kérdése
Az illegális migrációhoz való viszony lesz a jövő évi európai parlamenti választás kampányának központi kérdése - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője.Újjáépítés helyett a migránsimport fenntartásában érdekeltek az uniós vezetők
A Közel-Keleten a demokrácia, a fékek és ellensúlyok hiányára hivatkozva nem kezdik meg nyugati segítséggel az újjáépítést, Afrika kapcsán pedig már csak legyintenek a segélyszervezetek vezetői, hogy a globális felmelegedés miatt az elvándorlás úgyis megállíthatatlan. A magyar kormány álláspontja szerint nem a problémát kell Európába importálni, hanem a bajba jutott országoknak helyben kell segíteni. Bár egyre több európai állam gondolkodik hasonlóképpen, egyes vezetőknek és szervezeteknek mintha érdekükben állna továbbra is fenntartani a migrációt gerjesztő válságot.Ajánljuk még

















