bezzegnyugat
Rabszolgaként dolgoztatják az ukránokat Nagy-Britanniában
Amikor a BBC „teljesen véletlenül” talált Magyarországon egy ukrán menekültet, aki az ő narratívájuknak megfelelően tudta szidni hazánkat, igazán megkérdezhették volna arról is, hogy mit gondol honfitársai angliai helyzetéről. A feltételezések szerint ugyanis több száz ukrán dolgozik „modern” rabszolgaságban Nagy-Britanniában.Luxuscikknek számít lassan az étolaj Németországban
Miközben a haladó sajtó álhíreket gyárt arról, hogy mennyivel olcsóbbak a magyar termékek Hollandiában, addig Nyugat-Európát rekordszintű, negyvenszázalékos infláció sújtja. A szankciók következtében Németországban például már nem hónapról hónapra, hanem napról napra drágább az élet; a bevásárlóközpontok reklámújságaiba már ki sem írják a termékek árát.Egy belga autószerviz nem szolgál ki zsidókat az ukrajnai háború miatt
Bezzegnyugaton feléledt az antiszemitizmus. A legújabb európai gyűlölethullám az oroszok után ismét a zsidók felé fordult, a belgák pedig élen járnak ezen európai "érték" képviseletében. Belgiumban egyébként törvénytelen a szolgáltatás megtagadása egyénekkel szemben hitük, faji hovatartozásuk vagy szexuális irányultságuk alapján, ennek ellenére előfordult, hogy orvosi segítséget is megtagadtak az országban élő zsidóktól.Ausztriában fájdalmas energiaár-emelkedés várható
Az Osztrák Energiaügynökség energiaár-indexe szerint a háztartási energia ára 27,4 százalékkal volt magasabb az idén februárban, mint egy évvel korábban. A költségeket mindenekelőtt a gáz, az üzemanyag és a fűtőolaj ára emelte meg, de a többi energiahordozó ára is emelkedett. A villamosenergia esetében a háztartásokat jobban megvédték a kormányzati támogató intézkedések.Fischer Ádám szerint feudális, tapló nép a magyar, amelyik nem való az Európai Unióba
Fischer Ádám nyugati lapokba leadott véleményei mindig élményszámba mennek, hiszen a lélekben a gyarmatosító múltban ragadt és/vagy kultúrrasszista nyugati polgárok mindig szívesen értesülnek arról, amikor egy-egy keleten született, de igyekvő bennszülött felismeri önnön alacsonyabbrendűségét és hízeleg a fényes nyugaton élő übermenscheknek.Ajánljuk még