biblia
Az Isten nem ember, hogy hazudjon, amit ígér, megcselekszi
Nem tudom, önök hogyan vannak vele, de nekem nem a csokinyuszi és a piros tojás jut eszembe, amikor arra az önkéntes áldozatra gondolok, amit Jézus hozott meg értünk. Gondolkodtak már azon, hogy mindezt miért vállalta? A válasz szerintem egyszerű: tudta, mi Isten akarata, és azzal is tisztában volt, hogy az ő küldetése lesz legyőzni a halált. Tudták, hogy a Szentírás közel háromszáz próféciát tartalmaz Jézusról? A többezer évvel ezelőtti bibliai jövendölések pedig pontos leírást adtak mindarról, ami ott, akkor történt a Megváltóval, akinek a sírja végül üres maradt. Krisztus feltámadt.Lakner Zoltán celebpolitológus rákosizmuson érte önmagát
Yoram Hazony izraeli történésztől származik a „gotcha journalism” kifejezés: ezzel jellemezte a nyugati, angolszász haladó újságírást. Magyarul „megvagy!-újságírásnak” lehet fordítani, mint azt a Mandineren olvasható, Chris Buskirkkel készített kiváló interjúból tudhatjuk. Ez az újságírásnak hazudott, igazából lejárató propaganda-munka lényege, hogy kiragadnak mondatokat a kontextusból, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hozzák a közlőt, legyen az Donald Trump egy régi tweetje, vagy korunk egyik legnagyszerűbb és legelegánsabb filozófusa, Roger Scruton meghamisított kijelentése. Ahogy a múlt században, úgy a miénkben is az intellektuális mocsok nyugatról jön, és az aktuális mocskot mindig lelkesen átveszik a mi gyarmati tudatú haladóink. Ma éppen Orbán Viktor szavaiban találták meg a rákosizmust ezzel a módszertannal, ám mivel a haladás az ateista műveletlenséggel menetel együtt a meszesgödrökkel árkozott Utópiába, saját magukat érték tetten.Rákosi-idézetnek nevezte a Biblia egyik mondatát az ellenzéki politológus
Rákosi Mátyás-idézetnek nevezte Lakner Zoltán politológus Orbán Viktor tusványosi beszédének egyik mondatát, pedig a miniszterelnök a Bibliából idézett - írja az Origo. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közleményt adott ki, amelyben javasolta Lakner Zoltánnak, hogy ne csak Rákosi összes műveit, hanem a Bibliát is tegye az éjjeliszekrényére.Ajánljuk még