bíróság
Gyurcsányék idején tomboló politikai korrupcióról pakoltak ki az alvilág ismert alakjai
Noha úgy tűnt, júniusban végleg pontot tehetnek a Gyurcsány-korszak legsötétebb titkosszolgálati botrányának végére, a bíróság szeptemberre napolta a titkosított büntetőpert. Az ügy lényege, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost és a szolgálat volt műveleti osztályvezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket Jakubinyi Róbert, aki az alvilág ismert alakja volt. Jakubinyit Pintér Sándor belügyminiszter lejáratási kísérletével is összefüggésbe hozták pár éve. A férfival kapcsolatban olyan információkat is megtudtak a hatóságok, hogy Jakubinyi (Portik Tamáshoz hasonlóan) külföldi titkosszolgálatoknak is beszélt a Gyurcsány-kormány idején zajló politikai korrupcióról.Pénzért megvásárolt ítélet? – Rejtély marad, hogy történt-e korrupció az egyik fővárosi bíróságon
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, ezért megszüntették azt az eljárást, amelyben – egy feljelentés alapján – például azt vizsgálták, történt-e korrupció az egyik fővárosi bíróságon, ahol a szálak egy volt NAV-os pénzügyőrhöz, egy simlis ügyvédhez, egy megvásárolt bíróhoz és ítélethez vezetnek. Több mint három évig nyomoztak, de gyanúsítottakat végül nem hallgattak ki az ügyben.Magyar igazságszolgáltatás: a bíróváltás miatt akár évekig is várhatunk az ítéletre a Quaestor-ügyben (Frissítve!)
Bombaként robbant kedden az a hír, hogy lecserélték a bírót az eddigi legnagyobb brókerbotrányban, a Quaestor-ügyben. A Fővárosi Törvényszék közleményében ugyan azt írta, hogy az új bíró már el is kezdte a felkészülést, ráadásul az ügyet nem kell teljesen elölről kezdeni, de ne legyenek illúzióink, a bíróváltás jócskán elhúzhatja a már így is hét éve tartó eljárást, ami a több évtizedes szabadságvesztéssel fenyegetett vádlottaknak kedvezhet. FRISSÍTÉS: az OBH közleményéből kiderül, hogy a bírónő saját maga döntött úgy még áprilisban, hogy visszalép az ügytől. Nagy kérdés, miért, hiszen a perben egy éven belül ítéletet hozhattak volna.Az Ördög Ügyvédje – Elítélte a bíróság Czeglédy Csabát
A Fővárosi Főügyészség vádirata alapján a Veszprémi Járásbíróság marasztaló döntést hozott; büntetővégzéssel az ördög ügyvédje ügy mindkét vádlottjával szemben pénzbüntetést szabott ki - áll a főügyészség portálunknak küldött közleményében. Ismert, az ügy egyik vádlottja Czeglédy Csaba. Most kilenc rendbeli különleges személyes adattal visszaélés miatt ítélték el a Borkai-felvételek nyilvánosságra hozása ügyében.A XV. kerületi baloldal beismerte, hogy a DK szóvivőjét elítélték garázdaság miatt, majd kilökdösték a Pesti Riporter stábját a nyilvános ülésről (Videó!)
A DK nem a polgári konzervatív, kimért stílusáról volt híres soha, ettől függetlenül kisebb sokkot keltett a magyar közéletben Barkóczi Balázs ügye, aki egy bírósági ítélet szerint felfegyverkezve, csoportosan vegzált egy nőt Isaszegen, még önkormányzati képviselőként. A DK szóvivője most a XV. kerületet (és a IV. kerület egy kis részét) magába foglaló budapesti 12. országos egyéni választókerületben indul a parlamenti székért, így a Pesti Riporter az érintett kerület nyilvános testületi ülésén szerette volna megtudni, hogy a baloldal mióta tud Barkóczi ügyéről, és hogy vajon annak ellenére miért kampányolnak mellette. A baloldal be is ismerte, hogy valós a rendkívül kínos ügy, azonban amikor kérdéseket próbáltunk volna feltenni, a kerületi önkormányzat sajtósa és a helyi DK erősembere együttes erővel lökdösték ki stábunkat a nyilvános ülésről. Úgy tűnik tehát, hogy az agresszió nemcsak kisiklás a DK – és a teljes baloldal – részéről, hanem a politikai eszköztár alapja.Elmarasztalta a bíróság Göd momentumos polgármesterét, aki visszaélt hatalmával a veszélyhelyzet idején
Jogerős ítéletben mondta ki a Budapest Környéki Törvényszék, hogy joggal való visszaélést követett el Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere, amikor a veszélyhelyzetet kihasználva bizalomvesztésre hivatkozva egymaga döntött alpolgármesterei eltávolításáról – számolt be róla az Index.Megfúrta az LMP-s a Déli körvasút engedélyét a bíróságon, nem teszi zsebre, amit a választóktól kapott
A még éppen vegetáló LMP újbudai önkormányzati képviselője, Kreitler-Sas Máté a közösségi oldalán kezdett örömködésbe annak kapcsán, hogy sikerült megfúrniuk a Déli Körvasút bővítési terveit, de úgy tűnik, hogy a helyieknek finoman szólva sem kimondottan tetszik a húzás, amit a politikus tudtára is adtak valóságos kommentcunami formájában.Ördög ügyvédje: a bíróságnak köszönhetően jócskán elhúzódhat Czeglédy Csaba büntetőügye
A Szombathelyi Járásbíróságra tette át a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) Az ördög ügyvédje néven ismertté vált büntetőügyet, amelynek egyik vádlottja Czeglédy Csaba. A PKKB döntése azért is érdekes, mert az ügyészség már október elején vádat emelt, a kerületi bíróság mégis csak nemrég hozta meg azt a döntést, hogy Szombathelyre kerüljön a büntetőügy, ami jócskán az eljárás elhúzódásához vezethet, ugyanis van rá esély, hogy a Szombathelyi Járásbíróság elfogultság miatt szintén nem fogja tárgyalni Gyurcsány ügyvédjének ügyét, emiatt pedig újabb bíróságot kell majd kijelölni. Pedig az eljárást egy büntetővégzéssel le lehetett volna zárni. Az időhúzás az Országgyűlésbe készülő Czeglédynek kedvezhet.Ajánljuk még

















