bíróság
Októberben folytatódik az Iszlám Állam harcosának tárgyalása Budapesten
Kedden reggel folytatódott Hasszán Farhud ügye a Fővárosi Törvényszéken. A szír férfit azzal vádolják, hogy az Iszlám Állam egyik harcosa volt és több olyan videofelvétel készült róla, melyeken éppen húsz fogoly kivégzését rendeli el. A vád szerint Farhud nemcsak kiskatona volt, hanem a terrorszervezet rábízta egy kisebb egység vezetését is: parancsnoki tevékenységeket hajtott végre, többek között feladata volt, hogy „halállistát” készítsen az „iszlám ellenségeiről”, akiket bosszúból, illetve azért, hogy megfélemlítsék a civil lakosságot, ki kell végezni. A férfi ezek végrehajtását szervezte meg és ellenőrizte azok végrehajtását is. Az ügyészség a vádlottat a lakosság megfélemlítése és más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjének megváltoztatása, vagy megzavarása céljából előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettével, bűnszervezetben megvalósított terrorcselekménnyel és társtettesként, bűnszervezetben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja. Vizoviczki-per: Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az elmúlt évtizedek legnagyobb rendőri korrupciós ügyében
Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az adócsalás miatt már jogerősen hét évre elmarasztalt diszkócsászár, Vizoviczki László és a volt főrendőrök, illetve társaik vesztegetési ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Igaz, úgy tudjuk, ez csak azokra a vádlottakra vonatkozik, akik a bíróság előtt beismerő vallomást tettek. Információink szerint korábban négyen éltek ezzel a lehetőséggel, köztük maga Vizoviczki is, így, ha a diszkópápa nem gondolta meg magát, számára elsőfokon lezárulhat a vesztegetési ügy. Az ugyanakkor megdöbbentő, hogy annak ellenére, hogy ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt, az eljárás már több, mint nyolc éve húzódik. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.