bkk
Rázárta a troliajtót a kisbabára egy sofőr, majd elhajtott
Öthónapos kisfiúra zárta rá az ajtót egy troli vezetője Budapesten. Az esetről a Bors számolt be, a lapnak a fiatal édesanya nyilatkozott, aki szerint kamerás buszon utaztak, így bizonyítéknak is kell lennie a történtekről, ám bejelentésével a BKK 30 napos határidővel foglalkozik, a lap megkeresésére pedig nem reagáltak.Horváth Csaba szerint a kormányt terheli a felelősség a reggeli metróbaleset miatt
A hétfő reggeli, a Pillangó utca állomásnál történt balesetben, amelyben egy metrószerelvény egy másiknak ütközött, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) helyszíni szemléjének megállapításai szerint szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a balesetvizsgálók csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metró kerekein. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik.Alakul a metróbotrány: Százmilliárd forintért lízingelne buszokat a BKK
Meghökkentő információkkal találkozik, aki részletesen elolvassa a Közbeszerzési Döntőbizottság legutóbbi határozatát a Budapesti Közlekedési Központ busztendere ügyében. Ez a határozat és a beszerzés volt a mai Fővárosi Közgyűlés legpikánsabb vitatémája. A botrány Dabóczi Kálmán hétfői kirohanásával vette kezdetét, amivel a BKK-vezér a döntőbizottság 40 millió forintos bírságot kirovó határozatát kritizálta. Az iratból ugyanakkor kiderül: az elmeszelt közbeszerzéssel Tarlós István hivatala 97 milliárd forintért (!) bérelte volna ki sofőrrel és szervizzel a 150 csuklós buszt, a 3-as metró ideiglenes pótlását is szolgálva. A főváros ezzel a PestiSrácok.hu számításai szerint felállította az eddigi "kiszervezés-rekordot". Összehasonlításul: a teljes metrófelújítás várható költsége 200 milliárd forint, míg a 150 buszt 13 milliárdért örökre meg is vehetné a főváros.Ajánljuk még
















