bm országos katasztrófavédelmi főigazgatóság
Ne pánikoljon, ha hétfőn megszólalnak a szirénák - mutatjuk, hol tartanak morgatópróbát az országban
Hétfő délelőtt 11 órától az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák.Elárasztotta a víz Pest megye két települését (Videó)
A hirtelen jött eső nemcsak felfrissülést hozott: a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint több településen is kisebb áradások következtek be. Volt, ahol házakat, udvarokat is elöntött a víz.Közel hétezer menekült biztonságos elhelyezéséről gondoskodott a katasztrófavédelem
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának közleménye szerint csaknem hétezer háború elől menekülő embert helyezett el eddig a katasztrófavédelem. Csak Budapesten, a BOK csarnokban hétfőn kialakított humanitárius tranzitponton egy nap alatt ezerhat menekülőnek segítettek az ott dolgozók; az éjszakát kilencvennyolcan töltötték a létesítményben.Próba jelleggel hétfőn Magyarországon is megszólalnak a légvédelmi szirénák
Próba jelleggel pár másodperce hétfőn Magyarországon úgynevezett "morgójelzéssel" megszólalnak a légvédelmi szirénák. A hatóságok a lakosság nyugalmát kérték a MoLaRi elnevezésű lakossági riasztó rendszer tesztelésének idejére.Házak váltak lakhatatlanná az erős szél miatt
Átmenetileg lakhatatlanná vált nyolc családi ház a vasárnapi erős szél okozta károk miatt, az azokban élő 34 embert rokonok fogadták be - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.Robbanás történt egy nagykátai családi háznál, egy ember meghalt
Robbanás történt egy nagykátai családi háznál szerda délután, a helyszínen egy embert holtan találtak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.Fuldokló embert mentettek ki a Dunából Budapesten
Tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott embert a Dunából, miután felborult a csónakja – írta meg a katasztrofavedelem.hu. Fuldokló embert mentettek ki a fővárosi hivatásos tűzoltók Budapest IV. kerületében, a Váci út közelében, miután egy csónak felborult a Dunán. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója indult a helyszínre, és kimentette, majd a partra vitte az illetőt és a csónakját is.Katasztrófavédelmi őrs épül Piliscsabán
Tűzoltólaktanya épül Piliscsabán, ahol egy új katasztrófavédelmi őrs is helyet kap; a beruházás részeként a későbbiekben elkészül majd egy modern technikával felszerelt tűzszimulációs ház is, ahol az ország tűzoltói gyakorolhatnak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a beruházás a Kohéziós Alap támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával, 2,176 milliárd forint támogatásból valósul meg.Jótékonysági árverésre invitál az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
AzOrszágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra a licitre, amit a testület egyik tagjának súlyos beteg kisfia megsegítésére hívtak életre. Bácsfalvi Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester festményét bocsátották online árverésre, a befolyó összeg pedig teljes egészében a gyermek gyógyulására szánják.Ajánljuk még