bohár dániel
Hollik István: A baloldal még azt sem veszi észre, hogy az ő gondolkodásuk középpontjában Orbán Viktor áll (Videó!)
Személyes megtapasztalásokkal fűszerezett beszélgetéssel rukkolt elő Bohár Dániel, aki ezúttal Hollik Istvánnal készített interjút a PestiTV-n. A Mi vagyunk a magyarok című műsorból egyebek mellett az is kiderült, hogy a jobboldal 2002-es veresége volt az a politikai élmény, ami miatt Hollik úgy döntött, Magyarországot akarja szolgálni. A kereszténydemokrata politikus kifejtette, eltökélt szándéka volt, hogy a baloldal soha többé ne kerüljön a hatalom közelébe. Az pedig, hogy ennek érdekében milyen utat választott magának, hogyan élte meg ezt az időszakot és milyen kihívásokkal néz szembe a mai napig is, kiderül abból a valóban személyes interjúból, amit Bohár Dániel készített az ismert politikussal.A Riporter – Az a tapasztalat, hogy egyre több nyugat-európai kormány lát veszélyt a hagyományos családmodellben (videó)
A jóemberkedés egyik központi helye Brüsszel, ahol a 2015-ös migrációs válság idején is tárt karokkal várták a bevándorlókat, aminek meg is lett az eredménye. Az egyik kerületet, Molenbeeket teljesen elfoglalták a muszlimok, a helyiek onnan már elköltöztek, éjszaka pedig életveszélyes és tilos oda besétálni. A nagy szabadelvűségnek tehát meglett az eredménye, hiszen az idevándorolt embereknek eszük ágában sincs beilleszkedni, inkább a saját képükre formálják a városrészt. Ebbe a kerületbe látogatott Bohár Dániel kollégánk is A Riporter stábjával, aki a migrációban rejlő veszélyekről és az ezzel járó demográfiai problémák megoldásáról többek között a Fidesz EP-képviselőjével, Deutsch Tamással beszélt, de terítéken volt az LMBTQ nyomulása is.Újabb hazugsággal bukott le Karácsony
Bohár Dániel Karácsony egy újabb hazugságáról rántotta le a leplet. A hiperpasszív főpolgármester folyamatosan azzal kampányol, hogy mekkora külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, azonban mint kiderült, ebből semmi sem igaz.Izgalmas évadnyitó epizóddal jelentkezett A Riporter a Tranzitról
Évtizedes múltra tekint vissza a Tranzit – Gondolatexpo. A tihanyi konferencián a látogatók számtalan rendezvényen, politikai vitán és közéleti beszélgetésen vehettek részt, sőt, még a PestiTV csapatával is találkozhattak.Nemzetközi konferencián égett be Karácsony (Videó!)
Karácsony Gergely egy nemzetközi videokonferencián bizonyította hiperpasszív nyelvtudását. Bohár Dániel szúrta ki a felvételt, amelyen a főpolgármesterrel a tolmácsa közli, hogy megkapta a szót a felszólalásra.Bohár Dániel: Már a tőzsdét sem kíméli az LMBTQ-lobbi!
Az ember azt hinné, hogy bármennyire is fontosak az ideológiák, a pénz még mindig felülírja őket. Úgy tűnik azonban, hogy az LMBTQ-lobbinak még a haszon sem szab gátat.Mi vagyunk a magyarok – Kovács Zoltán, aki helyreteszi a balliberális hazugságokat
Az ex-kosárlabdázó, történész államtitkár, aki minden alkalommal helyreteszi a balliberális hazugságokat – Kovács Zoltánnal Bohár Dániel beszélget a Pesti TV Mi vagyunk a magyarok című műsorában.Ha egy üzlet beindul... – Cseh Katalin évi 600 milliót zsebelt be cégével
Cseh Katalinhoz köthető gyanús közbeszerzési ügyekről tett közzé videót Bohár Dániel hivatalos Facebook-oldalán. Ebben a Pesti Srácok újságírója arról is beszél, hogy már nem ez az első alkalom, amikor a magyar sajtó Cseh Katalin nyomdájával foglalkozik, hiszen a Figyelő még 2019 januárjában írt leleplező cikket, amelyből kiderült, hogy a 2018-as országgyűlési választások kampányidőszakára a Momentum 500 millió forint állami támogatást kapott.Mi vagyunk a magyarok – Menczer Tamás olyan típusú figura, aki mindig elmondja a véleményét (videó!)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára volt Bohár Dániel vendége a Pesti TV Mi vagyunk a magyarok című műsorában, ahol először beszélt arról, hogyan kérte fel Szijjártó Péter sajtófőnöknek még 2014-ben, és azt is elárulta, hogy arcoskodó sms-ekkel kezdődött a kiváló munkakapcsolat.Ajánljuk még

















