Pesti Srácok

Hollik István: A baloldal még azt sem veszi észre, hogy az ő gondolkodásuk középpontjában Orbán Viktor áll (Videó!)

Személyes megtapasztalásokkal fűszerezett beszélgetéssel rukkolt elő Bohár Dániel, aki ezúttal Hollik Istvánnal készített interjút a PestiTV-n. A Mi vagyunk a magyarok című műsorból egyebek mellett az is kiderült, hogy a jobboldal 2002-es veresége volt az a politikai élmény, ami miatt Hollik úgy döntött, Magyarországot akarja szolgálni. A kereszténydemokrata politikus kifejtette, eltökélt szándéka volt, hogy a baloldal soha többé ne kerüljön a hatalom közelébe. Az pedig, hogy ennek érdekében milyen utat választott magának, hogyan élte meg ezt az időszakot és milyen kihívásokkal néz szembe a mai napig is, kiderül abból a valóban személyes interjúból, amit Bohár Dániel készített az ismert politikussal.

Az országgyűlési képviselő a PestiTV "Mi vagyunk a magyarok" című műsorában Bohár Dániellel osztott meg személyes életéből néhány kevésbé ismert részletet, valamint arról is beszélt, hogy mennyire volt kiemelten fontos számára az a közösség, ahová fiatalként csatlakozott. Úgy fogalmazott: Nagymaros meghatározó volt számára, a Dunakanyarban élők pedig úgy érezték, hogy lényegesen többet ki lehet hozni a térségből, mint amit gyermekként felismert. Szavai szerint

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is beszélt, hogy hatalmas sportrajongó, gyerekkorában rengeteg sportot kipróbált, a foci pedig örök szerelme. A sport pedig arra tanította meg, fontos a kitartás és miért jó a csapatjáték.

Bohár Dániel kérdésére válaszolva azt is elmondta, hogy szülei vallásos emberek, így ő ebbe született bele, "ami nem azt jelenti, hogy a hitében néha nem rendül meg az ember", de számára természetes volt, hogy hívőként tekintsen a világra. Szüleitől, nagyszüleitől ideológiai szempontból is rengeteg mindent kapott, sokat köszönhet nekik: "példát és mintát". Arról is beszélt, hogy édesanyja kitelepítésben született, édesapja szintén "hátrányos helyzetű volt" keresztény értelmiségiként, de ennek ellenére volt tartásuk, egyikük sem lépett be a kommunista pártba, és úgy vállalták a hitüket, hogy tudták, ez mekkora hátránnyal jár.

– hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus, aki arról is izgalmas részleteket árult el, mikor és miért döntötte el, hogy politikus lesz. Önkéntesként kezdte, bármilyen feladatot – plakátolás, kampány – örömmel vállalt. Úgy fogalmazott: Az az idő a közösségépítésről és egymásba kapaszkodva telt. Képviselőként pedig még mindig meghatódottsággal lép be az országgyűlésbe annak ellenére, hogy azt az ellenzék megpróbálja lerombolni hétről-hétre.

Hozzátette: a legnagyobb kihívás számára a munkájában az, hogy kibírja azt a fajta tiszteletlenséget, amit az ellenzéki képviselők produkálnak.

Hozzátette: még azt sem veszik észre, hogy az ő gondolkodásuk középpontjában is Orbán Viktor áll.

Bohár Dániel és Hollik István beszélgetését a PestiTV honlapján nézhetik vissza!

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.