börtön
Akár harmincéves börtönbüntetést is kaphat Jeanine Ánez, a volt bolíviai elnök
Négy hónapos vizsgálati fogságba helyezték Jeanine Ánez korábbi bolíviai elnököt hétfőn lázadás szítása és terrorizmus vádjával. Ivan Lima igazságügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy harmincéves börtönbüntetést fog kérni Jeanine Ánezre, amennyiben bűnösnek találják. Vizsgálati fogságba helyezték kormányának korábbi energetikai és igazságügyi miniszterét is, Rodrigo Guzmant és Alvaro Coimbrát, hasonló vádakkal, mások ellen pedig letartóztatási parancsot adtak ki.Börtönbüntetésre ítélték Nicolas Sarkozyt korrupció miatt
Egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt Nicolas Sarkozy volt francia államfőt hétfőn a párizsi büntetőbíróság. Nicolas Sarkozynek egyelőre nem kell börtönbe vonulnia, az ítélet ellen fellebbezhet.Gyurcsány börtönnel fenyeget, miközben elhunyt anyja emlékét politikai haszonszerzésre használja
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke most éppen elhunyt édesanyja emlékét felhasználva üzen azoknak, akik – őszerinte – lopnak. Miközben a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a csirkefarhát példával nemcsak megalázza azokat, akiknek erre jut a mindennapokban, hanem börtönnel is fenyegetőzik.Feladta magát egy körözött brit férfi, mert "békét és nyugalmat akart"
Feladta magát egy körözött brit férfi, mert úgy látta, hogy még a börtönben is jobb, mint azokkal az emberekkel, akikkel együtt lakott. A férfit azért keresték, mert megszegte a pródaidőre bocsátás feltételeit, és így a próbára bocsátás automatikusan szabadságvesztéssé alakult át.Kártérítést kap az a lengyel férfi, aki 18 évet töltött ártatlanul a börtönben, ahol zaklatták és bántalmazták
Mintegy másfél milliárd forintnak megfelelő kártérítést kap a dél-lengyelországi Opole bíróságának hétfői döntése alapján az a lengyel férfi, akit egy kiskorú lány meggyilkolása címén ártatlanul elítéltek, és 18 évet töltött börtönben, mielőtt 2018-ban felmentették volna a vád alól. Komenda közel 19 millió zlotyt (mintegy 1,5 milliárd forint) követelt az államtól a börtönben töltött évekért, a fogolytársak, valamint a börtönőrök egy részétől is elszenvedett szexuális zaklatásért és egyéb bántalmazásért. Mivel a börtönévek története drasztikus részleteket tartalmaz, a férfi által kezdeményezett eljárást a nyilvánosság kizárásával folytatták, és titkosítják az ítélet indoklását is.Legkorábban hetvennégy évesen szabadulhat a dabasi gyilkosság elkövetője
Legkorábban 74 évesen szabadulhat a dabasi gyilkosság elkövetője – közölte a táblabírósági ítéletet ismertetve a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség helyettes vezetője hétfőn. Dávid Lajos közleményében felidézte, a Pest Megyei Főügyészség 2019 tavaszán emelt vádat egy középkorú férfi ellen, aki 2018. március elején bement egy Dabason lakó hetvenéves nő házába azért, hogy tőle pénzt szerezzen.Öt és fél évre ítéltek egy boszniai embercsempészt Szlovéniában
Szlovéniában a bíróság első fokon öt és fél év börtönre ítélte a boszniai állampolgárságú Izudin Muminovicot, aki gépkocsijával tavaly novemberben közúti balesetet okozott, amelyben meghalt három szíriai állampolgár – közölte a Dnevnik című szlovén napilap csütörtökön.Maguk dönthetik el a rabok Kaliforniában, hogy melyik börtön felel meg a nemi identitásuknak
Újabb helyen álltak be a döntéshozók a transznemű ideológia mögé. Egy nemrég aláírt törvény szerint ugyanis a rabokat ezentúl a saját nemi identitásuknak megfelelően kell a börtönökben elhelyezni, és az őröknek is külön figyelniük kell, hogy a genderideológiának megfelelő névmásokat használják. Az ötlet nem új keletű, többen is aggódnak azonban a kivitelezése miatt – írja a V4NA hírügynökség.Ajánljuk még

















