börtön
Levelek a börtönből
Az immár momentumos színekben villogó Szél Bernadett napról napra igazolja, hogy valami tartós baj keletkezett a huzalozásában. Valahol persze meg lehet érteni, biztos nem könnyű éveken át ép elmével megúszni azt az elképesztő gyűlölködést és fröcsögést, amit a 11 éve ellenzékben szűkölő baloldal politikusainak feladatul szabott a felettes énjük. Szél Bernadettnek nem csupán az őrület határán egyensúlyozás nem sikerült, hanem az sem, hogy legalább valamennyire koherens gondolatvilág tükröződjön a szavaiból.Börtönbe mehet egy radikális vezető, mert BlackLivesMatter-zászlót égetett
A 444 portálja arról ír, hogy Henry „Enrique” Tarrio még decemberben, egy tüntetés során letépett egy #BLACKLIVESMATTER feliratú zászlót a Washington belvárosában található Asbury United metodista templomról, a helyi fekete közösség imaházáról. Emlékeztettek, egy öngyújtóból gyúlékony anyagot öntött rá, felgyújtotta, majd képeket osztott meg minderről a Parler nevű közösségi oldalon. Ezért a tettéért tartóztatták le január 4-én, két nappal a Capitolium ostroma előtt, amikor megérkezett Washingtonba Miamiból.Kilátásban a kommunista kínzások? Vadai Ágnes szerint Gyurcsány visszafogott volt, amikor „csak” börtönnel fenyegette a fideszeseket (Karantén-vlog)
Különösen gusztustalan hetet zárt a Karantén, hiszen ahova nyúltunk, komcsivirág nőtt ki a trágyadombból, ahol a régi tanácsköztársasági és ötvenes éveket idéző demagógia pompás kombinációt alkotott a vérgőzös fenyegetőzéssel és bosszúvággyal. A bosszú ígérete Gyurcsányék szájából a legőszintébb, tudjuk, hogy ők nem mérlegelnek, ha szemeket kell kilőni, és a saját népüket kell nyomorúságba taszítani. Az azért még minket is meglepett, hogy a Gyurcsányt istenítő Vadai Ágnes szerint főnöke még visszafogott is volt, amikor csak börtönt ígért Orbán Viktornak és a fideszeseknek. Vajon mire gondolt a kommunista költő? Pincebörtönökre, ahol kiverik a vallomást a delikvensekből? Munkatáborokra, ahol az utolsó leheletükig dolgoztatják az osztályidegeneket és a rendszer ellenségeit? Ezeket már ismerjük, elődeik és példaképeik ezt csinálták az ötvenes években, de a koncepciós perek sem állnak távol ezektől a szennyes lelkű emberektől, akik mindent egy lapra feltéve hergelik a magyar embereket és ígérnek ismét mindent, ami csak eszükbe jut. Dobrev sem hazudtolta meg magát, hiszen ordasat hazudott a Norvég Alap pénzéről, amelyet szerinte az éhező gyerekek elől vett el Orbán Viktor. Azt azonban elfelejtette, hogy a Magyar Vöröskeresztet a pályázatból kizárva egy Soros-szervezetnek akarták adni a hetvenhét milliárd forintot, amelyből egy fillért sem láttak volna az éhező gyerekek, ezért ebbe a diktátumba nem ment bele a magyar kormány. Ígéretek és fenyegetések szintjén a Momentum sem maradhat le, de az ő verziójuk még fenyegetésnek is hiteltelen és üres. Az arcon található bőr vastagságában azonban simán felveszik a versenyt a DK-val, hiszen Cseh Katalin képes volt kiállni és a korrupció ellen papolni azt követően, hogy hetek óta áll a bál az édesapja és az ő cégei által összeharácsolt közel ötmilliárd forint miatt. Ezt Cseh még tetézte azzal, hogy azzal a Kármán Irénnel pózolt, akit az egyik legveszélyesebbnek tartott magyar bűnözőhöz, Portik Tamáshoz fűztek gyengéd szálak saját elbeszélése szerint is. Kármánt egyébként hihetetlenül utálják a baloldaliak is, indulása Szolnokon komoly belharcokat okozott. A Karantén nem hagyhatta ki az MSZP újabb nagy tapicskolását sem: most épp a Velencei-tónál csináltak bolondot magukból, miközben kicsinyes politikai játszmát kerekítettek kétségbeesésükben a tó nehéz helyzetéből. Végül a rendkívül becsületes Jobbik sem maradt ki a szórásból, akik ugyancsak nagyokat ígérnek, de valahogy a nagy tisztesség és becsület mellett nem nagyon beszélnek a gyulai volt jobbikos potentát brutális pedofil ügyéről, aki azóta már letartóztatásban van. Nézzétek most is a Karantént, megéri!Túszokat ejtettek és helikoptert követeltek a szökéshez a rabok egy svéd börtönben
Túszokat ejtettek rabok a Stockholmtól nagyjából száz kilométerre nyugatra található Hällby börtönében – közölte a TT helyi hírügynökség és az SVT közszolgálati rádió szerdán. A két túszt időközben sikerült kiszabadítani, a túszejtő rabok pedig ismét rácsok mögé kerültek.Ismét elgurult az a bizonyos krumpli Jakabnál: megint fideszesekről és a börtönről fantáziál
Jakabnak valamilyen nagyon furcsa fétise van a fideszesekkel kapcsolatban. Na meg persze a börtönnel, hiszen állandóan ezen két dolog körül járnak gondolatai, amelyeket – legnagyobb bánatunkra, vagy örömünkre, kinek vérmérséklete szerint – meg is oszt velünk. Most ismét erről elmélkedett közösségi oldalán, kijelentve: "jövőre az ország szabad lesz, a fideszesek meg nem".Férőhelybővítésről döntött a kormány két büntetés-végrehajtási intézetben
Egy, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány a büntetés-végrehajtási intézetek férőhelybővítéséről döntött – számolt be a Napi.hu. A portál tájékoztatása szerint Tökölön és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet területén bővülnek a börtönök.A franciák hazaküldenék a migráns bűnözőket a börtönbüntetésük letöltésére
Tízből hét francia úgy gondolja, hogy a bűncselekményt elkövető migránsokat haza kellene küldeni saját országukba, hogy ott töltsék le börtönbüntetésüket – derül ki egy friss felmérésből. Közben a kormány milliárdokért épít új börtönöket a bűnözőknek – számolt be a Magyar Nemzet.Jakab Péter ismét börtönnel fenyegetőzik az Országházban
Különösen izgalmas jelenség az, hogy valamilyen érthetetlen módon a Jobbik még megmaradt szavazói bátornak tartja Jakab Péter szánalmas performanszait. A krumplikirály ezúttal ismét "megvillant", mikor a ismételten börtönnel fenyegetőzve posztolt az Országházból.Meghalt a börtönben a nyugat-magyarországi alvilág ismert figurája
Meghalt a börtönben a nyugat-magyarországi éjszakai élet egyik ismert alakja, S. Csaba – tudta meg a PestiSrácok.hu alvilági forrásból. A hatvanas éveiben járó férfit és társait április végén fogták el, a több megyét is érintő akcióban háromszáz rendőr vett részt. Úgy tudjuk, S. Csaba a Fővárosi BV-intézetben május 10-én lett öngyilkos.Ajánljuk még

















