Pesti Srácok

botka lászló

Közpénz a zsákban: 34 milliárddal hizlalták a Szeviép bankszámláját a szoci fellegvárak és kormányzati szervek

Magyar ugar 2018 november 23.
Számtalanszor elhangzott már a gyanú, hogy a szocialista vezetésű szegedi önkormányzat házi beszállítója volt az a Szeviép Zrt., amelynek három korábbi vezetőjét több éves letöltendő börtönbüntetésre ítélték drasztikus vagyoncsökkenést eredményező csődbűncselekmény miatt, a cégből ugyanis milliárdokat lapátoltak ki, majd csődbe vitték azt. Többen felvetették azt is, hogy az eltűnt pénzeket az MSZP háza táján lenne érdemes keresni. Botka László, Szeged MSZP-s ura a HVG-nek adott interjúban azt mondta, hogy mindez nem igaz, sőt, azt is tagadta, hogy az általa vezetett önkormányzat a szóban forgó időszakban, tehát a Szeviép pénzkimentése és a hitelezők, alvállalkozók megkárosítása, a vállalkozás csődbe vitele idején megbízásokat adott volna a cégnek. Szerinte egyébként a Szeviép csak egy a nagyon sok építőipari vállalkozás közül, amely tönkrement a gazdasági válság idején. Nos, Botka László, aki ezzel az interjúval törte meg az eddigi hallgatását a Szeviép-ügyben, feltehetően nem bontotta ki az igazság minden részletét. A PestiSrácok.hu most több, mint egy tucat okot sorol fel, ismertetjük, "tévedett" a szegedi polgármester. Pontos tényadatokkal mutatjuk be, hogy a szocialista városvezetés hogyan pénzelte milliárdokkal, nagyon is komoly megbízásokkal a céget, még 2008-2009-ben is, amikor már zajlott a pénzkimentés. De nemcsak Szeged, hanem a 2004 és 2010 közötti baloldali kormányok is tömték az elítélt Szeviép-vezérek cégét, az elítéltekkel ráadásul az MSZP-s politikusok is szoros kapcsolatban álltak.

Botka, a szocialista botrányhős - "Ilyen embereknek nincs keresnivalója a városvezetésben"

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 november 13.
Botka László szegedi polgármester az egyike azoknak a szocialista politikusoknak, akiknek botrányait hosszasan lehetne sorolni. Az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje amellett, hogy villogó, luxus életvitelével borzolja a kedélyeket, miközben a tehetősebbek megadóztatását szorgalmazta, számtalan büntetőeljárásba torkollt korrupciós ügyben is érintett. Napokon belül hirdetnek ítéletet a Szeviép-ügyben, amelynek fő vádlottja egy Botka-ember; nem véletlenül kapta épp a Szeviép a legnagyobb szegedi beruházásokat. Néhány hete ítélték el alpolgármesterét és jegyzőjét is az úgynevezett parkolási botrányban. A szegedi városvezetés végig tagadott, de a bíróság bizonyítottnak látta, hogy jogtalanul osztogatták a haveroknak az ingyenes, több százezer forintot érő éves parkolóbérleteket, olyanoknak is, akik nem szegediek, sőt, a VIP-listán még családtagok és jogosítvánnyal nem rendelkező személyek is szerepeltek. A szegedi uniós projektek sem zajlottak botránymentesen. A Mars téri piacberuházás kapcsán az OLAF is vizsgálatot indított, egy 1,9 milliárdos forrás elnyerése érdekében ugyanis hamis adatokat adtak le a pályázati adatlapon. A beruházásban érintett területet per- és tehermentesnek hazudták, miközben tucatnyi vállalkozóval állnak harcban, sokakkal pereskednek ma is, akiknek kis üzletét egyszerűen eldózerolták. Botka László botrányairól a PestiSrácok korábban több feltáró riportban írt. Most az Origo összesítette a szegedi polgármester "bűnlajstromát". Bartók Csaba, a szegedi Fidesz alelnöke portálunknak azt mondta, elképesztő, hogy mit művelnek a szegedi szocialisták. Annak ellenére, hogy már felsorolni is nehéz, milyen botrányok köthetők Botkához és köréhez, áldozati szerepben tetszelegnek, ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal és elszámolnának a szegedi polgárok felé bűnlajstromukkal.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.