brazília
Rabok lázadtak fel egy brazil börtönben
Rabok lázadtak fel Rio de Janeiro egyik túlzsúfolt börtönében, a fegyencek túszul ejtették az őrszemélyzet néhány tagját, a rendet még hétfőre virradóra sem sikerült helyreállítani - közölték a brazil hatóságok.Brazíliában 57 óránként megölnek egy rendőrt, és ezzel javult a helyzet
Brazíliában 57 óránként megölnek egy rendőrt. Az adat az idei évre vonatkozik, és a helyi sajtó azért számította ki, mert szombaton szolgálat közben életét vesztette egy újabb rendőr: az idén már a századik. A helyzet mindazonáltal tavaly még rosszabb volt.Kenőpénz elfogadásával vádolják a brazil elnököt
A brazil legfelsőbb bíróság által pénteken nyilvánosságra hozott vádalku keretében tett tanúvallomás szerint Michel Temer elnök és két hivatali elődje több millió dollár értékben jutott kenőpénzekhez, ami eddig talán a legsúlyosabb fejlemény a nagy horderejű brazil politikai korrupciós botrányban.Mialatt a brazil rendőrök sztrájkoltak, tömegeket gyilkoltak meg a bűnözők
Elszabadult az erőszak Brazília Espírito Santo szövetségi államában, és egy hét alatt 121 ember halt meg az erőszakos cselekményekben – írta a 888.hu. A szokásoshoz képest is kimagaslóan sok emberölés és bűncselekmény a rendőri sztrájk eredménye. Közben a szövetségi állam kormányzata megállapodott a sztrájkoló rendőrök szakszervezeteivel.Meggyilkolták a Lambada énekesnőjét (VIDEÓ)
Meggyilkolták a Lambada című 1989-es világsláger előadóját, a brazil Loalwa Braz Vieirát. A Kaoma együttes énekese hatvanhárom évesen lett bűncselekmény áldozata.Ajánljuk még