brazília
A brazil olajvállalat elküldte az olajért lobbizó amerikaiakat
Sajtóértesülések szerint márciusban amerikai kormányzati tisztviselők afelől érdeklődtek a brazil állami olajvállalatnál, a Petrobrasnál, hogy hajlandó lenne-e növelni a nyersolaj-kitermelését, miután az orosz-ukrán háború miatt az egekbe szöktek az olajárak. De nem jártak sikerrel, sőt, az olajvállalat később azt is tagadta, hogy sor került volna a találkozóra.Rendőrök kísértek ki a metróból egy magyar nőt Brazíliában, miközben a tömeg azt kiabálta, hogy rasszista (videó!)
Rendőrök vittek el egy magyar nőt egy São Pauló-i metróaluljáróból, miközben a járókelők azt skandálta, hogy a nő rasszista – írja a Telex a brazil sajtó beszámolói alapján. Egyelőre annyit tudni, hogy a magyar nő és egy fekete utas összeszólalkoznak, erről felvétel is készült.Kórházba került Jair Bolsonaro brazil elnök
Bélelzáródás gyanújával ismét kórházba szállították a brazil elnököt – közölte kedden Jair Bolsonaro fia, Flavio a Twitteren. Az államfőt a főváros, Brasília egyik katonai kórházában kezelik.Bomba robbant egy másodosztályú brazil csapat buszán
Bomba robbant a másodosztályú brazil EC Bahia csapatbuszán, a játékosok éppen egy hazai kupameccsre tartottak a saját stadionjukba. Hárman szenvedtek könnyebb sérüléseket, azonban a buszban nagy kár keletkezett. A mérkőzést ennek ellenére lejátszották, a tettesekről nincs információ.Kövér László is fogadta a brazil elnököt
Kövér László házelnök az Országházban fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Jair Messias Bolsonarót, a Brazil Szövetségi Köztársaság elnökét – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.Orbán Viktor a brazil elnökről: azonos megközelítést alkalmazunk a migráció kérdésében (Videó!)
Első alkalommal látogatott brazil államfő Magyarországra: Jair Bolsonaro csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalásokat folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, miután fogadta őt Áder János köztársasági elnök. Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Viktor kiemelte, hogy a migráció kérdésében azonos megközelítést alkalmaz Brazília és hazánk.Többeket agyonlőttek egy brazíliai focipályán
Agyonlőttek hat embert és ötöt megsebesítettek a brazíliai Fortaleza városának egyik focipályáján – közölték Ceará állam közbiztonsági hatóságai szombaton.Vizsgálat indult a brazil elnök ellen, aki szerint a koronavírus elleni oltásnak köze van az AIDS-hez
A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot rendelt el pénteken Jair Bolsonaro elnök ellen egy szenátusi vizsgálóbizottság kérésére, mert az államfő egy októberi nyilvános szereplésében azt mondta: a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS vírusával való megfertőződés veszélyét.Ajánljuk még

















