brfk
A budapesti rendőrség is csatlakozott a Jerusalema táncos kihíváshoz
A budapesti rendőrök is csatlakoztak a Jerusalema tánc már világszintűvé nőtt mozgalmához. A BRFK közösségi oldalára is feltöltötte a kihívásról készült videót.Megütöttek egy kalauzt a Nyugati pályaudvaron
Szóváltásba keveredett a kalauzzal, megütötte, majd elmenekült az a férfi, akit most a rendőrök keresnek – írja a police.hu. A még március közepén történt incidens részleteit most hozta nyilvánosságra a BFRK az elkövető fotójával együtt, akit azóta sem sikerült kézre keríteni.Egy hónap alatt három pénzbírságot kapott Gődény
Komoly pénzbüntetéseket szabott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság a március 20-án Hősök terén megtartott jogellenes gyűlés miatt, amit Gődény György szervezett. A BRFK az üggyel kapcsolatosan közölte, hogy összesen négymillió forintos közigazgatási bírságot szabtak ki három fővel szemben. A gyűlés szervezése miatt három fővel szemben fejenként egymillió forint, közülük egy fővel szemben pedig a jogellenes gyűlés tartása miatt is egymillió forint került kiszabásra – közölték.Lopott személyi adatokkal gyártottak magyar útlevelet külföldieknek (Videó)
A lengyel hatóságok átadtak egy személyiségtolvajt a magyar rendőröknek. Az ukrán állampolgár egy okmányirodai ügyintéző segítségével jutott hamis adatokkal kitöltött magyar útlevélhez – írja a police.hu. Hat éve göngyölítették fel a budapesti nyomozók három okmányirodai ügyintéző ügyét, akiket hivatali vesztegetéssel gyanúsítottak.A Nyugati pályaudvaron fogtak el egy nemzetközileg körözött macedón férfit
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai elfogtak egy macedón férfit, aki ellen nemzetközi körözés volt érvényben – közölte a rendőrség vasárnap.Ma van a biztonságos internet napja, videóval készült a BRFK (Videó)
A virtuális világ veszélyeire hívják fel a figyelmet világszerte február 9-én, a biztonságos internet napján. A BRFK is hasznos tanácsokkal hívja fel a diákok és a szülők figyelmét a biztonságos internethasználatra. A biztonságos internethasználó élő tűzfal lehet az online tér világában. Fontos, hogy gyermekeink tudják, hogy az internet adta anonimitás komoly veszélyeket rejt magában – figyelmeztet a police.hu.Közös ellenőrzést tart a rendőrség és a BKK fővárosi tömegközlekedési vonalakon
A zsebtolvajlás elleni kampány és a buszsávok ellenőrzése után folytatódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös akciósorozata, amelynek célja, hogy a fővárosiak biztonságosan használhassák a közösségi közlekedés járatait – közölte a BKK szerdán.Korábbról ismerte áldozatát a Mester utcai villamosmegállóban késelő férfi
Korábbról ismerhette áldozatát az a férfi, aki január 16-án dél körül Budapesten, a IX. kerületben, a Mester utcai villamosmegállóban megkéselt egy fiatal férfit. Az elkövető társaival szóváltásba keveredett a fiatal férfival, ezt követően pedig késsel megszúrta. A csoport tagjai elmenekültek a helyszínről, a sérültet a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérüléssel kórházba vitték.Nyolcmillió forintért napokig tartottak fogva és bántalmaztak két férfit Budapesten
Elfogott a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik több mint egy hétig tartották fogva és bántalmazták két lakótársukat decemberben Budapesten, miután tudomást szereztek egyikőjük nyolcmillió forintos örökségéről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.Ajánljuk még

















