Pesti Srácok

brüsszel

A gyurcsányisták megint azt üzenték a normális embereknek, hogy el lehet innen menni – Karanténvlog

Ps TV 2023 december 2.
Ki ne ismerné Gyurcsány Ferenc elhíresült mondatát, amikor kijelentette, hogy ha valami nem tetszik, el lehet menni ebből az országból. Sokan meg is tették 2010 előtt, a katasztrofális és saját magyarjait kizsigerlő, minden szempontból büntető káoszkormányzás rengeteg embert tett földönfutóvá. A nagy sivalkodások ellenére nem az utóbbi években ürült ki hazánk, hanem 2010 előtt, de a Gyurcsány-szekta nemhogy nem tanult ebből, még büszke is az ámokfutására. A magát függetlennek, sőt, kivételesen objektívnak nevező cselédtévés, Kálmán Olga azóta Feri zsoldjában köpi az epét saját nemzete ellen, most pedig felszólította Orbán Viktort, hogy menjen el az országból, sőt, Brüsszelt ajánlották neki, szolidan kifelejtve, hogy az pont ő felségterületük, ahonnan a pénzt és az ukázokat tartják. A Karanténvlog emellett részletesen kibeszéli a Fővárosi Közgyűlés botrányos pillanatait is, hiszen a baloldal a Katona József Színház botrányát sem volt képes tisztességesen elismerni, Karácsony Gergely pedig bicskanyitogató nyegleséggel állt ki Perjés Gábor és Tordai Csaba mellett, akiket a legbecsületesebb munkatársainak nevezett, miután mindketten vastagon benne vannak az újabb elképesztő baloldali botrányban, és már házkutatást is tartottak náluk. Nézzétek meg videónkat!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.