Pesti Srácok

Szijjártó Péter: érvényesülnek a magyar szempontok a NATO ukrajnai támogatási programja kapcsán

Szijjártó Péter: érvényesülnek a magyar szempontok a NATO ukrajnai támogatási programja kapcsán

Sikerült érvényesíteni a magyar szempontokat a NATO immár 2016 óta működtetett ukrajnai gyakorlati támogatási programjának meghosszabbítása kapcsán, amelynek keretében így csakis nem halált okozó eszközök átadására kerülhet sor, kizárólag önkéntes alapon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Brüsszelben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO–Ukrajna Tanács külügyminiszteri szintű ülését követő sajtóértekezletén közölte, hogy bár unalmasnak hathat, fontos leszögezni, hogy továbbra is érvényben van a katonai szervezetnek az a döntése, miszerint mindent meg kell tenni a konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal, és bár a tanácskozáson "kifejezetten háborús hangulat" uralkodott, ezt most sem kérdőjelezte meg senki.

– tájékoztatott. Elmondta, hogy döntés született az észak-atlanti szövetség ukrajnai gyakorlati támogatási programjának meghosszabbításáról, amit már jóval a háború kirobbanása előtt, 2016-ban elindítottak. Ennek előkészítésekor a kormány két lényeges szempontot képviselt: egyrészt az önkéntesség elvének fenntartását, hogy minden tagállam maga határozhasson arról, hogy részt kíván-e venni a programban, másrészt azt, hogy a kezdeményezés keretében egyedül halált nem okozó eszközök átadására kerüljön sor.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. Üdvözölte, hogy mindkét magyar szempontot sikerült érvényesíteni, önkéntes a részvétel, és csak nem halált okozó eszközökre vonatkozhat a program. Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ugyanakkor szavai szerint világossá kell tenni, hogy az ott tomboló háború nem Európa háborúja, nem a kontinens békéjéért, demokráciájáért zajlanak a harcok.

– emelte ki. Rámutatott, hogy Ukrajna NATO-tagsága ma két okból sem időszerű.

– vélekedett. Tudatta, hogy a szervezet reformprogram végrehajtását írta elő Kijev számára, és magyar kezdeményezésre ebbe belekerült a nemzeti közösségek jogainak tiszteletben tartása is, és ezen immár NATO-szintű elvárás érvényesülését a kormány a lehető legszorosabban nyomon fogja követni. A miniszter kijelentette, hogy a magyar álláspont ez ügyben a jogfosztások nyolc évvel ezelőtti kezdete óta változatlan; eszerint vissza kell térni a 2015-ös állapotokhoz az anyanyelvhasználatot illetően.

– hangsúlyozta.

– húzta alá.

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.