budai központi kerületi bíróság
Elrendelték a hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított Szabó Bálint letartóztatását
Elrendelte a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton.Börtönbüntetésre ítélték a Márki-Zayék sajtótájékoztatóját megzavaró férfit
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy 62 éves férfit, aki még januárban egy sajtótájékoztatón szidalmazta az ellenzéki politikusokat, a gyűlésen részt vevőket pedig lökdöste, és üldözőbe vette a sajtó egyik munkatársát. A férfit a garázdaság és egy másik ügy miatt hat hónap börtönre ítélték – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.Letartóztatták a Döcher-gyilkosság Németországban elfogott gyanúsítottját
Letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön egy férfit, akit egy huszonkét évvel ezelőtti, előre kitervelt, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. A döntés nem végleges – közölte a Fővárosi Törvényszék.Elrendelték a Covid-osztályon betegtársára támadó férfi előzetes kényszergyógykezelését
A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a kínai férfinak, aki márciusban egy fővárosi kórház Covid-osztályán sebészeti ollóval szúrt meg egy nőt, aki később életét vesztette. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított férfi ellen a kényszerintézkedést legfeljebb hat hónapra rendelték el.Meghosszabbították a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított kecskeméti iszlamista letartóztatását
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak a férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon a megalapozott gyanú szerint – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.Németországban fogtak el egy szökésben lévő magyar rablót
Németországban fogtak el egy szökésben lévő rablót; a 35 éves férfit többrendbeli minősített rablás bűntette miatt kereste a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Nyíregyházi Törvényszék – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a police.hu oldalon vasárnap.Letartóztatták a zuglói emberrablás külföldre menekült gyanúsítottját
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.Illegális számlagyárat számoltak fel Budapesten
A Budai Központi Kerületi Bíróság – nem végleges végzésében – egy hónapra elrendelte annak a három férfinak és három nőnek a letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A bűnszervezet számlagyárat működtetett és több mint hatmilliárd forintnyi kárt okoztak a költségvetésnek.Letartóztatták a buszról lerángatott nővel erőszakoskodó külföldi férfit
Letartóztatta a bíróság azt a külföldi férfit, aki szombaton lerángatott egy nőt az egyik fővárosi buszról és erőszakoskodott vele – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t. Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság április 29-éig az erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel gyanúsított férfi letartóztatását – közölték.Ajánljuk még