Pisont István tényleg nagy király: a feltámadt Honvéd lemosta a Diósgyőrt!Perutek János Sport 2020 december 16. Az edzőcserék miatt kifejezetten érdekesnek tűnő mérkőzésnek nézett ki a Honvéd–Diósgyőr összecsapás, mivel a budapesti csapattal Bódog Tamás nem igazán találta a ritmust, Feczkó Tamás pedig Miskolcon a vezetés szerint nem tartott elég edzést. Mindkét edzőt leváltották. A két csapat találkozója végül gólgazdag mérkőzést hozott. Úgy tűnik, Pisont István újra bevált a Honvédnak, hiszen öt gólt rúgtak a Hungária körúton a DVTK-nak. A diósgyőri feltámadásra pedig továbbra is várni kell.
Fradi-győzelem a Honvéd ellen, már a Juventusra gondolva...KAKovács Attila Sport 2020 november 21. A Ferencváros nyerte a labdarúgó NB I hétvégi fordulójának rangadóját, miután Marcel Heister csodaszép bombagóljával 1–0-ra legyőzte a Bp. Honvéd csapatát. A zöld-fehérek érezhetően nem adtak ki magukból mindent, ám a koronavírus által sújtott kispestiek ellen ma ez is elég volt.
Végre egy sportszerű klub: nem kérte a három pontot a Budafok, belement a halasztásba a Honvéd ellenKAKovács Attila Sport 2020 november 7. Elmarad a hétvégén játszandó Budafok–Bp. Honvéd NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A halasztási kérelemmel a Honvéd hozakodott elő, mivel nagyszámú koronavírus-fertőzött játékosa és stábtagja van. A Budafok csapata elfogadta vetélytársa kérését, így a mérkőzést későbbi időpontban, december 23-án játsszák majd le a csapatok. A fentebbi hír elsőre száraznak tűnik, talán nem is lépi át az átlagolvasó ingerküszöbét. Pedig a valóság egészen más, nagyon is hírértékkel bír: a Budafok példát mutatott a fair play szelleméből, amire korábban nem minden csapat volt képes...
Kocsis Sándor: „Tévedtem és fizetek érte!” – Legendánk lelkét törte meg a Rákosi-diktatúraPPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2020 szeptember 2. Az 1954-es világbajnokság gólkirálya volt. A Ferencváros, a Bp. Honvéd, majd később a Barcelona sztárja. Labdarúgóként a magyar és spanyol közönség kedvence, de a katalán klubnál később edzőként is dolgozott. Azonban hiába a sok emlék, a hatalmas csaták Puskásék Real Madridja ellen, Kocsis Sándor Spanyolországban nem találta a helyét. Kétszer törte meg a kommunista diktatúra: előbb imádott csapatát, a Fradit kellett elhagynia. Aztán a hazáját ötvenhat leverése után. Egyiket sem tudta feldolgozni. Perutek János írása.
Elhalasztják a Puskás Akadémia–Honvéd rangadót, koronavírusos játékost találtakPPestiSrácok.hu Sport expressz 2020 augusztus 16. A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi (mai) NB I-es mérkőzését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhalasztotta.
Megvan kikkel játszhatnak a magyar csapatok a nemzetközi kupa porondonPPestiSrácok.hu Sport 2020 augusztus 10. Továbbjutása esetén a Celtic és a KR Reykjavík párharcának győztesével játszik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd pedig a finn Inter Turkuval, a bajnoki második MOL Fehérvár FC az ír Bohemiannel, a harmadik helyezett Puskás Akadémia pedig a svéd Hammarbyval találkozik a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első körében.
NB I – A Budapest Honvéd címert váltottPPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2020 augusztus 3. Régi-új címerrel kezdi meg a 2020/21-es szezont a Budapest Honvéd labdarúgócsapata. A Honvéd 1991-től már használta ennek a címernek az eredeti változatát: a pajzs formájú címer a klub egyik tradicionális jelképe, és utal a Magyar Honvédséggel meglévő partneri viszonyra – olvasható a klub hétfői közleményében, amelyből az is kiderült, hogy a címer újragondolt változata a törzsszurkolók munkáját dicséri.
Bódog Tamás a Budapest Honvéd új vezetőedzőjePPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2020 július 1. Bódog Tamást nevezték ki a kupagyőztes Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé. A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a Kisvárdáról érkező tréner kettő plusz egy évre írt alá.
MLSZ – Egymillió forintos pénzbüntetés a kupadöntős csapatoknakPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 5. Egyformán egymillió forintos büntetést szabott ki a Magyar Kupa szerdai döntőjében szereplő Budapest Honvédra és Mezőkövesdre a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
Valahol sorsszerű: a Honvéd nyerte a Puskás Aréna első döntőjét, Kispestre került a Magyar KupaPPestiSrácok.hu Sport 2020 június 3. Csak túl vagyunk a koronavírus legnehezebb napjain: tízezer néző előtt, igazi szurkolói hangulatban játszották le a Magyar Kupa döntőjét. A Puskás Arénában megrendezett meccsen a Budapest Honvéd szerzett vezetést, és bár a Mezőkövesd egyenlített, a második félidőben a kispesti csapat összehozta a győztes gólt. A kupagyőzelem azt jelenti, hogy a Kispest ismét indulhat az Európa Liga selejtezőjében.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót