Pesti Srácok

Pisont István tényleg nagy király: a feltámadt Honvéd lemosta a Diósgyőrt!

null

Az edzőcserék miatt kifejezetten érdekesnek tűnő mérkőzésnek nézett ki a Honvéd–Diósgyőr összecsapás, mivel a budapesti csapattal Bódog Tamás nem igazán találta a ritmust, Feczkó Tamás pedig Miskolcon a vezetés szerint nem tartott elég edzést. Mindkét edzőt leváltották. A két csapat találkozója végül gólgazdag mérkőzést hozott. Úgy tűnik, Pisont István újra bevált a Honvédnak, hiszen öt gólt rúgtak a Hungária körúton a DVTK-nak. A diósgyőri feltámadásra pedig továbbra is várni kell.

Az már most biztos, hogy az MTK-pálya nem lesz a kedvenc helyszíne a frissen kinevezett DVTK-trénernek, hiszen Geri Gergely a kék-fehér csapat ellen debütálva egy–nullra kapott ki a Hungária körúton, míg a Honvéd ugyanezen helyszínen, a mostani meccsen, szerda este ötöt rúgott a miskolciaknak. Ráadásul a királyhelmeci trénert a mai mérkőzésen még egy sárga lappal is megajándékozta a negyedik játékvezető, mivel sokszor elhagyta a kijelölt zónát. Ezért egyébként Geri nagyon szimpatikusan bocsánatot kért a bírótól.

De nemcsak a bíró és a sors volt ma szigorú a fiatal trénerrel, hanem Pisont István csapata is: a Honvéd mindjárt az első félidőben remek összjátékokat mutatott be. Bár mindkét csapaton sokszor érezni lehetett az edzőcseréket, mégis a Honvéd játékosai játszottak nyugodtabban, és főleg a diósgyőri kapu előtt mutatott játékuk volt nagyon meggyőző. Az első gólt a huszonnegyedik percben Gazdag Dániel szerezte, majd hat perc múlva Zsótér Donát is eredményes volt a Honvéd csapatából, így már kettő–nullra vezetettek, fél óra játékot követően.

Geri Gergely a DVTK edzője. Kettőből kettő vereség a Hungária körúton. Fotó: DVTK.hu
PestiSracok facebook image

Az első félidő végén többször megpróbálta átvenni az irányítást a bekapott gólok után a DVTK, de azon kívül, hogy a saját térfelükön jól járatta a labdát, nem túl sok izgalmas pillanatot láthattunk.

A második játékrész elején azonban már úgy léptek ki a pályára, hogy mindent feltesznek egy lapra és megpróbálnak fordítani. Ez egy jó negyedórás pozitív játékképet eredményezett és egy találatot is. Az ötvenedik percben ugyanis Gheorghe Grozav remek gólja azt mutatta, nagyon figyelnie kell majd Pisontéknak. Azonban a Honvéd trénere így is tett, és Szendrei szöglet utáni fejesgóljával már 3–1-re vezetett a budapesti gárda.

A meccs következő szakaszában a jó játék továbbra is állt a kispestiek részéről és kihasználták a diósgyőri védelem folyamatos hibáit, bizonytalanságait. Gazdag Dániel újfent betalált a hetvenegyedik percben, a kegyelemdöfés pedig négy perccel később Lovrictól érkezett, így a hetvenötödik percre már kialakult az 5–1-es végeredmény. A cserék már nem befolyásolták a találkozó kimenetelét, és a kisvárdai döntetlen után Pisont egy hatalmas győzelemmel folytatta a sort, mint a Honvéd vezetőedzője.

A kisvárdai Jaroslav Navrátil (b) és a kispesti Baráth Botond a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában játszott Kisvárda Master Good – Budapest Honvéd mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2020. december 12-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A DVTK háza táján edzőcsere volt és most a tulajdonosi kör cseréjéről is hallani híreket – sajnos ez a pályán abszolút látszik. Egyelőre, ami sajnos nem látszik, az Geri keze munkája, igaz, hiába tehetséges edző, nagyon nehéz feladatot vállalt el és ideje sem sok volt még változatni a csapaton. Amire mindenképp szükség lesz, mert ezzel a vereséggel a DVTK maradt a tabella alján, míg a Honvéd a tizedik helyre kapaszkodott fel.

A Honvéd még két meccset játszik a téli szünet előtt, míg a diósgyőrieknek egy zalaegerszegi túra van hátra.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.