budapest
Angyalföldön konténerekben tárolta a drogot egy kábítószer-kereskedő banda
A budapesti rendőrök kedden egy XIII. kerületi telephelyen csaptak le, ahol a feltételezett elkövetők konténerekben tárolták a kábítószert. A nyomozók összesen egy kilogramm, mintegy egymillió forint feketepiaci értékű metamfetamint (kristályt) és közel hárommillió forintot találtak és foglaltak le. Ezzel ezer adag kábítószert vontak ki a forgalomból.Elképesztő: Karácsony felelősséget vállalt valamiért – Pesti galeri (Videó!)
Totális zsákutca, hogy a nevét leírni sem tudó Karácsony GeLgely főpolgármester és a BKK beismerte: saját hibájukból, a vizes homok miatt omlott össze szerdán a 4-es, 6-os villamosok közlekedése. Itt az idő, hogy kommunikációs tanácsokat adjunk a bukdácsoló Karácsonynak – vetette fel a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, aki mindjárt mondott is egy ötletet: GeLgelyék igazán mondhatták volna, hogy a villamosok fékezéséhez szükséges homok azért lett vizes, mert Orbán Viktor által felbujtott fideszes focihuligánok tömegesen belepisiltek a homokot tároló silóba, így minden Orbán hibája – mondta Szarvas Szilveszter, amire Bokor Gábor, Dezse Balázs és Szalai Szilárd is rákontrázott. Orbán már homokra sem ad pénzt – nevettek a srácok. A galeriben Karácsonyék kormányképtelensége, Jakab Péter jövőbeni új, kidobói munkája, és a Playboy címlapján első meleg férfiként szereplő sminkes fiúcska is szóba került. A teljes adást ITT tekintheti meg.Amíg Karácsony Dobrevéknek osztogatott életvezetési tanácsokat, "a homok miatt" összeomlott a főváros közlekedése
Egyre durvább részletek derülnek ki Budapest közlekedésének reggeli összeomlásáról: egy beszállító hibája miatt rossz fékezőhomokot töltöttek a villamosokba, amelyek vezetői nem voltak hajlandóak kockáztatni utasaik életét, inkább visszamentek a remízekbe. A főpolgármester eközben összefüggéstelen monológot mondott az országegyesítésre képtelen Dobrev Kláráról és a "fideszes" Márki-Zay Péterről, de a tömegek bosszúságával járó és hatalmas késéseket okozó közlekedési káoszról egy szót sem szólt, mi több: pártállami időkhöz illő módon kérdezni sem volt szabad tőle.Hajnalban kirámolták az Alza.hu áruházát
Hajnalban betörtek a XIII. kerületi Róbert Károly körúton lévő Alza áruházba, és műszaki cikkeket loptak el – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya pénteken az MTI-vel.Jogorvoslati eljárást kezdeményez a villamosbeszerzési ügyben a Közbeszerzési Hatóság
Amint arról lapunk is beszámolt, meglehetősen "mutyi-gyanús" körülmények között vásárolt használt villamosokat Karácsony Gergely Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes javaslatára. A villamosbeszerzési ügyben tovább gyűrűzött a botrány; a Közbeszerzési Hivatal is vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy jogtalanul hozták-e előnybe a nyertes pályázót.A világ leghíresebb dizájnerei érkeznek Budapestre a hétvégén
Másfél év kényszerszünet után tér vissza a S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás a Papp László Budapest Arénába, és máris a világ vezető dizájnereit ígéri a látogatóknak. Építkezők és lakásfelújítók nagy favoritja lehet az esemény, amelyen bemutatkoznak a legújabb trendek, és leleplezésre kerül egy öt hónapon át kézzel készített alkotás is, amelyet Wendy Morrison skót szőnyegtervező jegyez.Ferenc pápa az európai gyökerekhez való visszatérésnek nevezte budapesti és szlovákiai látogatását
A remény útjának, valamint Európa gyökereihez való visszatérésnek nevezte budapesti és szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki az útja utáni első általános audiencián beszélt a szeptember 12. és 15. között szerzett benyomásairól szerdán.Már a villamos is dugóban vesztegel Budapesten
A Karácsony Gergely döntései miatt kialakult dugók már a kötöttpályás tömegközlekedést választókat is hátrányosan érintik – derül ki a hirado.hu cikkéből. A portál olyan olvasói felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyeken jól látható, hogy a Népszínház utcában, a 28-as villamos vonalán sorban állnak az autók a fővárosban egyszerre történő felújítások miatt.„Klímavészhelyzet” Gergely végleg beszántotta a Főkertet – A „zöldek” meg hallgatnak...
Nem kívánom e helyütt politikai csatározások középpontjába állítani Megyeri Szabolcsot, a népszerű Youtube-kertészt, ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra az egyszemélyes tüntetésre, amelyet a Főkert beszántása miatt tart legutóbbi Facebook-bejegyzése szerint. Jellegében pusztán ezt emelném ki: „egyszemélyes”. A klimavészhelyzet hangzatos hullámain lovagoló politikai erők ugyanis magára hagyták felháborodásában Megyeri Szabolcsot. És magára hagyták mindazok, akik az elmúlt lassan egész évtizedben tüntetésekre jártak egynémely zöld indokból, majd a politikai szélfordulással, jelesül Karácsony „Klímavészhelyzet” Gergely megválasztásával eltűntek a közterekről.Ajánljuk még

















