budapest
Hidvéghi: Soros György ennél sokkal magasabb összegeket fektetett már a saját céljait szolgáló ügyekbe
A koronavírus elleni védekezésben minden segítség és minden adomány üdvözlendő és helyes, Soros György esetében azonban nem tud az ember nem arra gondolni, hogy ennél sokkal magasabb összegeket fektetett már hazánkban a saját céljait szolgáló ügyekbe - minderről Hidvéghi Balázs európai parlamenti képviselő beszélt a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva. A politikus szerint álságos, hogy a magát filantrópnak nevező amerikai spekuláns éppen egy ellenzéki önkormányzatnak utalja a támogatást, miközben a járvány elleni védekezés nem csupán egy város feladata, hanem nemzeti ügy, amelyet az Operatív Törzs irányít a veszélyhelyzetben. Hozzátette: az egymillió eurós támogatás kampányadomány, és Soros valószínűleg nem is a fővárost kereste volna meg a felajánlással, ha épp nem balliberális polgármester vezetné a fővárost.Egymillió eurót ad Karácsony Budapestjének Soros György, hogy aztán majd kérhessen és utasíthasson
Nem az egész országnak és még véletlenül sem a magyar egészségügynek, vagy a válság miatt nehéz helyzetbe került magyar családoknak juttat pénzügyi segítséget Soros György. A milliárdos tőzsdespekuláns egymillió euróval kizárólag Karácsonyék zsebét tömi ki - derült ki a Nyílt Társadalom Alapítvány közleményéből.Mióta nem döngicsélnek körülötte fotósok, Karácsony Gergelynek nem fontosak a bringások
Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője közösségi oldalán jelentette meg felvetését, ami szerint a koronavírus-járvány okán bevezetett kijárási korlátozások hatására lecsökkent autós forgalommal párhuzamosan megnövekvő kerékpáros igények kielégítésére, a főváros kezdjen ideiglenes kerékpársávok kialakításába és a jelzőlámpák átprogramozásába. Sokat mondó azonban, hogy ez a felvetés nem az ellenzéki sajtó előtt biciklijén parolázó, stikában, pedig autóval közlekedő Karácsony Gergelytől érkezett, hanem a főváros kormányzati fejlesztését koordináló intézmény vezetőjétől.Gázolás miatt kerülővel közlekednek a vonatok Budapest és Pécs között
Ismeretlen embert gázolt a Kaposvárról Budapestre tartó Zselic IC Szabadegyházánál, emiatt több vonat is kerülő úton közlekedik és nem érintik a sárbogárdi állomást - közölte a Mávinform vasárnap a honlapján.Több tízmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök a fővárosban
Több, mint 28 millió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök csütörtökön, Újpesten, egy férfi autójában és otthonában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton, a police.hu oldalon.A fizetős parkolás felfüggesztését kéri Karácsonytól a Fidesz
A kormánypártok a mai nappal életbe lépő kijárási korlátozás okán ismételten arra kérik Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a koronavírussal szembeni védekezést segítendő – Bécshez hasonlóan – Budapesten tegye ingyenessé az emberek számára a parkolást.Karácsony elismerte a kormány erőfeszítéseit a járvány elleni küzdelemben
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések sok emberek életét menthetik meg, ezért nagyon fontos, hogy azokat mindenki betartsa – hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester pénteken, a Facebook-oldalán közzétett videójában.Az állam folytatná a gödöllői hév és a 2-es metró összekötésének előkészítését
Az állam folytatná a fővárosi önkormányzattól átvéve a gödöllői hév és a 2-es metró összekötésének előkészítését a XVI. kerület polgármestere, valamint fideszes országgyűlési képviselőjének javaslatára – tudatta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) pénteken az MTI-vel.Mától változik az éjszakai buszok menetrendje a fővárosban
Mától szombatra virradóra változik az éjszakai járatok menetrendje a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan, a fővárosi közösségi közlekedés nappali utasszámának visszaesése mellett ugyanis jelentősen csökkent az éjszakai járatok kihasználtsága is.Ajánljuk még

















