budapest
Szalay-Bobrovniczky Alexandra: Budapest évek óta reagál a környezeti kihívásokra, amelyekkel az ellenzék kampányol
Sok helyen elhangzik mostanság a klímavészhelyzet kifejezés, de a főváros már évekkel korábban reagált a környezeti kihívásokra – jelentette ki portálunknak adott interjújában Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, hozzátéve: sok, jelenleg is futó fővárosi zöldprogramról elmondható, hogy egyes elemeik visszaköszönnek az ellenzéki ígérgetésekben, amelyből szerinte arra lehet következtetni, hogy baloldali ellenfeleik nem követik figyelemmel azt a munkát, amelyben egyébként nekik is részt kellene venniük, hiszen többen közülük a Fővárosi Közgyűlés tagjai is. Hangsúlyozta: Budapestnek többek között van elkészült és elfogadott klímastratégiája, "amelyről csak akkor nehéz nem tudni, ha valaki nem jár be vitázni és szavazni a Fővárosi Közgyűlés üléseire". Megjegyezte: Karácsony Gergely például ilyen képviselő, hiszen "ott sem volt azon a közgyűlésen, amikor a klímastratégiáról döntöttünk".Hogyan segíthet a távhő a hulladékkezelésben?
Szűk hat év, és tilos lesz többé hegyeket emelni a biológiailag lebomló hulladékból. Égető kérdés, hogy mi lesz a hulladékkal, különösen annak fényében, hogy a magyarországi tendenciák szerint a szemét 60 százaléka kerül a lerakókba. Alábbi posztunkban azzal foglalkozunk, milyen lehetőségek felé fordulhatunk, illetve, hogy miként segíthet a hulladék minél alaposabb energetikai hasznosításában a távhőszolgáltatás, amelynél a szükséges hőmennyiség előállításához a háztartási szemét elégetéséből nyert energiát is felhasználhatják.Nézőpont: Tarlós győzelme nem kétséges
Karácsony Gergely botrányos hangfelvétele nem változtatott tartósan a politikai versenyen a fővárosban. A biztosan választók 53 százaléka Tarlós Istvánra, 40 százaléka Karácsony Gergelyre, és immár 7 százaléka Puzsér Róbertre szavazna, Berki Krisztiánnak jelenleg nincs azonosítható szavazótábora – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készült kutatásából.Kövér László: Székelyföldnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből is
Kövér László szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen beszélt erről szombaton, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felújított épületének avatóünnepségén.Puzsér Róbert a Polbeatben: "Őrmezőn van egy kietlen erdő, azt szeretném, ha oda ásnának el a szocialisták" (videó!)
Miért fél attól Karácsony Gergely, hogy Zuglóba való visszatérése után elássák a szocialisták; talán csak nem amiatt, mert az MSZP-sek ott már elástak egy másik szocialistát? – tette fel a kérdést Puzsér Róbert a PestiSrácok.hu élő vitaműsorában, a Polbeatben Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére. Huth replikázására, hogy ezt mivel tudja bizonyítani – honnan tudja, hogy az eltűnt Sápi Attilát elásták –, Puzsér úgy válaszolt: nem ő tudja úgy, hanem Karácsony Gergely tudja úgy. "Úgy tűnik, Zuglóban ez, az elásás a vitás ügyek elrendezésének a protokollja" – fogalmazott Puzsér. Szarvas Szilveszter azzal szembesítette Puzsért, hogy ha október 13-án Tarlós István győz, akkor az ellenzéki narratíva az lesz, hogy Karácsony bukásáért a vissza nem lépő Puzsér Róbert lesz a hibás. Melyik kerületbe kell visszamenned, ahol majd téged ásnak el a szocialisták? – kérdezte Szarvas Szilveszter, amely felvetésre Puzsér elárulta: a XI. kerületben él, és az őrmezei lakótelep mögött vannak kietlenek erdők, így oda szeretne költözni. "Szeretném jelezni, hogy nem én leszek a hibás, ha Tarlós meghosszabbítja a mandátumát, Karácsonynak ugyanis felajánlottam 100 civil személyét, hogy lépjünk vissza a javukra, de Karácsony mindenkit elutasított. Én ugyan nem fogok visszalépni Karácsony javára" – ígérte meg Puzsér.Tarlós: Karácsony Gergely a saját hangján mondott ki nagyon súlyos mondatokat
A Hír TV stúdiójában Tarlós István főpolgármester Velkovics Vilmos műsorvezető kérdéseire reagálva kifejtette többek között, hogy példátlanul hamis kampány folyik ellenzéki részről, valamint abbéli véleményét sem rejtette véka alá, hogy az ellenzéki mezőny minden tagja tapasztalatlan. A műsorban szó esett a vasárnapi Fidesz kongresszuson elhangzott miniszterelnöki üzenetről is, amelyben Orbán Viktor kijelentette: „ismét nagy győzelmet arathatunk”. Továbbá az adásban górcső alá kerültek a legújabb közvélemény-kutatások adatai, jelesül a Nézőpont Intézet legfrissebb kimutatása, amely szerint Tarlós István tovább erősödik, míg ugyanekkor Karácsony Gergelytől elfordulni látszanak a baloldali voksolók a közelgő önkormányzati választások kampányhajrájában. A Magyarország élőben adásában Tarlós István újból leszögezte: Budapestnek nagyobb arányban kellene részesülnie a forrásmegosztásokból, de az is elhangzott, hogy hétfőtől a havi és félhavi bérletek is megválthatók lesznek mobiltelefonon.Orbán Viktor számonkérését követelik Soros magyar civiljei – Budapestre érkezik a finn miniszterelnök
Ma este találkozik Budapesten Orbán Viktor a finn miniszterelnökkel, Antti Rinnével, aki a magyar és a lengyel kormányt is számon akarja kérni a jogállamiság ügyében. A két ország között hűvössé vált a viszony, amióta Helsinkiben úgy döntöttek, hogy az Európai Unió soros elnökeként továbbléptetik a Magyarország elleni, jogállamiságot érintő kötelezettségszegési eljárást. Nem meglepő, hogy a találkozó és a megbeszélés apropóján Soros György magyarországi szervezetei is akcióba léptek: az Amnesty International például nyílt levélben követeli Antti Rinnétől, hogy kérje számon a magyar miniszterelnököt, álljon ki nyilvánosan az állítólagosan "megtámadott bírák és civilek mellett". Bayer Zsolt publicista is levelet írt, de ő Orbán Viktornak, amelyben azt kéri, tegyen fel kérdéseket kollégájának az igencsak aggasztó finn jogállamiságról, például az alkotmánybíróság ottani hiányáról.Szocialista kifizetőhelyből lett Kőbánya mintakerület (PS-interjú!)
A "legsötétebb időszakból" vezette át D. Kovács Róbert Antal Kőbányát a XXI. századba, és tette azt élhető, zöld és embercentrikus városrésszé. A fideszes polgármester 2010-ben vette át a X. kerületi önkormányzat vezetését, ahol korábban az MSZP egyik legnagyobb budapesti kifizetőhelye működött, olyan, ami mai léptékkel csak Zuglóhoz mérhető. A kerületben azóta látványos fejlődés ment végbe, ennek ellenére az ellenzék folyamatosan támadja a polgármestert, nagyrészt olyan hiányosságok miatt, amelyek létéért éppen a hajdani szocialista vezetés tehető felelőssé. Ilyen például a közbiztonság és a szegregátumok helyzete, amelyet azonban szigorú gazdálkodás árán megoldani látszik a kerület. D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármesterrel beszélgettünk múltról, jelenről és a közelgő választásokról.A liberális média is elengedte Karácsony Gergely főpolgármesteri álmait
A 444 ma további nyilvánosságot adott egy olyan hangfelvételnek, amelyen Karácsony Gergely kirívóan nagy baromságokat mond. A köztudottan liberális kötődésű közvélemény-kutatók az elmúlt napokban több olyan budapesti felméréssel is megleptek bennünket, amelyek szerint Karácsony Gergely gyakorlatilag már vezet Tarlós István előtt. Ezek az adatok csekély 10-15 százalékkal térnek el attól, amit a Tarlós előnyét a mozgósítás miatt nem túllihegni akaró semleges, vagy kormánypártokhoz közeli cégek mérnek. Ilyet akkor szokott csinálni egy kampányban a hátrányban lévő jelölt stábja, 3 héttel a választások előtt, ha mindent egy lapra kell feltennie, mert a különbség nem csökken, hanem nő a két jelölt között. Ebbe a kampányelembe rondított most bele a 444 és persze az, aki biztos, ami biztos alapon felvette a magánbeszélgetésnek mondott politikai fecsegést.Ajánljuk még

















