Pesti Srácok

A Demokratikus Koalíció továbbra is rajong Czeglédy Csabáért, Kálmán Olgáért pedig annyira odavannak, hogy bevették a pártba

A Demokratikus Koalíció továbbra is rajong Czeglédy Csabáért, Kálmán Olgáért pedig annyira odavannak, hogy bevették a pártba

Sajtótájékoztatónak nevezett ömlengésen jelentette be Gyurcsány Ferenc és Gy. Németh Erzsébet, hogy Kálmán Olga mától nem független és objektív, hanem a Demokratikus Koalíció megbecsült tagja. E hatalmas, egyszerre sajtó- és politikatörténeti mérföldkő mellett arról is tájékoztatták a szeánsz résztvevőit, hogy Kálmán nemcsak sima párttag lesz a jövőben, hanem (egyenesen) Gy. Németh humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettes tanácsadója is. A Czeglédy Csaba önkormányzati szerződéseit érintő mellébeszélést a triumvirátus a párt szóvivőjére hagyta.

A légy megállt a levegőben, amikor Gyurcsány, Gy. Németh és Kálmán sorba rendezte magát a pódiumon. Rögtön érezni lehetett: valami történt, és sorsfordító események léptek ki most a kulisszák mögül, hogy szóljanak hozzánk, hala(n)dókhoz. A volt miniszterelnök kezdett, negédes, csöpögős szavakkal méltatta a volt médiamunkás és volt főpolgármester-jelölt-jelölt remek személyiségét és lenyűgöző életművét, majd – mikor az izgalmak a tetőfokon hágtak – bejelentette a mindenki által várt örömhírt: Kálmán Olga ezentúl hivatalosan is a Demokratikus Koalíció politikusa. Döbbenet. A jelenlévő médiamunkások még a levegőért kapkodtak, amikor már Gy. Németh Erzsébet vázolta, milyen nagyszerű lehetőség nemcsak a párt, hanem az egész emberiség számára, hogy Kálmán Olga most már hivatalosan is a csapat tagja, ezért azonnal kinevezte önmaga, vagyis a humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettes tanácsadójává.

Persze Gy. Németh Erzsébet sem mulasztotta el verbálisan körbenyalni a volt tévést. Szerinte azért van szükség Kálmán Olga egyedülálló szakmai tudására, mert veszélyes világban élünk. Meg kell védeni azokat, akiket eltérő kultúrájuk miatt üldöznek, és Kálmán lesz az, aki odaáll az eltérő kultúrájú emberek és az üldöztetés közé Budapesten. Továbbá, mint kulturális tanácsadónak az lesz a feladata, hogy még színesebbé, szagosabbá, csodálatosabbá tegye a várost – a rosszból jót csináljon, a jóból még jobbat. Magyarán szólva Kálmán Olga egy jó szándékú biztonsági ember lesz a fővárosban.

Kálmán Olga is nagy bejelentésekkel készült. Megállapította, hogy Orbánnak nincs beleszólása Budapest kulturális életébe, de ennek ellenére azért van mit javítani, szerelni rajta. Például egyenlővé kell tenni a hozzáférést, tehát ha a szegény, a fogyatékos és a gyerek akar kultúrát, akkor a szegény, a fogyatékos és a gyerek jusson hozzá. Szabó Ervin írt utoljára ilyen szépeket a proletariátus műveltetéséről szóló dolgozatában, bár ő a pornográfiát tiltani akarta, akkor meg nincs Borkai-ügy... Természetesen a pénz is előkerült; a százalékok és kvóták bűvöletében élő, csak a klasszikus kirovó-felosztó logikában gondolkozni képes politikushoz méltó módon elárulta: első ötlete tanácsadóként az, hogy a budapesti beruházások egy százalékát kultúrára kell fordítani. Hogy miért nem kettőt, vagy esetleg 3,14-et, arra nem tért ki.

PestiSracok facebook image

Kálmán Olga másik bejelenteni valója önmaga volt. Elmesélte az izgatott, egyik ámulatból a másikba eső közönségének, hogy milyen csodálatos pillanatokat élt át, amikor főpolgármester-jelölt-jelöltként megismerkedett a Demokratikus Koalíció közösségével, és arról sem mulasztott el áradozni, hogy mennyire megszerette őket. (Ezért nincs már olyan, hogy Kálmán Olga és Demokratikus Koalíció, hanem csak Demokratikus Koalíció van.) Ebben az egymást szerető és tisztelő családban pedig ugyanazokért a célokért fog dolgozni, mint amikor Gyurcsány felkérte főpolgármester-jelölt-jelöltnek: hogy minden legyen jó, az egész ország legyen egy hatalmas és boldog Budapest.

Kálmán Olga tanácsadóvá felkenése után a hármas távozott, hogy átadja a terepet a Demokratikus Koalíció sajtósának, aki megpróbálta elmagyarázni, miért volt hibátlan döntés a hatmilliárdos adócsalással vádolt Czeglédy Csaba szerződtetése a párt hitbizományába került önkormányzatok átvilágítására. Riporteri kérdésre azt is megerősítette, hogy hiába tiltakoznak a s(z)oros és kevésbé szoros szövetségesek, nem fogják átgondolni a szombathelyi ügyvéd szerződtetését. Sőt, büszkék rá, mivel az elszámoltatáshoz és a bosszúhoz kell egy olyan „nagy harcos, mint a Csaba”. A legfontosabb érvként pedig amellett, hogy miért Czeglédy Csabának kell nyomozói, felderítői tevékenységet végeznie az önkormányzatoknál (erre volna egy régi, jó magyar mondás, de a szokásos pereskedés miatt inkább nem írjuk le – a szerk.), azt vette elő a szövegdobozból, hogy az illető felkészült, jó szakember, aki perek százait nyerte a Gyurcsány Ferencet és barátait nem rajongva kiszolgáló (vö: nem független-objektív, mint Kálmán Olga) médiumokkal szemben.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.