Pesti Srácok

budapest

Demszkyből főtanácsadó, Lamperth Mónikából főjegyző lesz Budapesten? – Karácsonyék elkezdik az ámokfutást (Frissítve, a Párbeszéd cáfol: a Somogyi Hírlap nem)

Magyar ugar 2019 október 17.
Előfordulhat, hogy Budapest irányításában ismét komoly szerepet kap Demszky Gábor és Lamperth Mónika. A felvetésről értesülve hirtelen úgy éreztük, hogy visszaforgott az idő kereke a 2010 előtti időszakra, hiszen Demszky Gábor és Lamperth Mónika a balliberális ámokfutás sok jelképe közül a legikonikusabbak közé tartoznak. A PestiSrácok.hu információi szerint Karácsony Gergely bőszen keresi a leghatékonyabb stábot, amely segítené munkáját, és úgy tűnik, hogy ehhez nem is talált megfelelőbb főtanácsadót, mint a fővárost szétziláló, eladósító, korrupciós botrányoktól hemzsegő időszakot maga mögött hagyó, kirgiz tyubityelka sapkában a metróban magában motyogó Demszky Gábort. Ezzel még nem ért véget a meglepetés, hiszen az a Lamperth Mónika lehet a főjegyző, aki Gyurcsány Ferenc egyik tehetségtelen minisztere volt, később milliós bírságot is kiszabtak a cégére, de a XV. kerület DK-s vezetése alatt is jegyzőként dolgozott. Ismert, hogy Lamperth Gyurcsány bizalmi embere, akinek zűrös ügyei miatt a rákospalotai Fidesz idén is szerette volna eltávolítani jegyzői pozíciójából. Azt hittük, ezek a nevek végleg kikerültek a politikából és közük sem lehet többé nemhogy a főváros, de egy falu vezetéséhez sem. Isten óvjon Demszky hagymázas tanácsaitól, és vélhetően Budapest átláthatósága sem lesz a legjobb helyen Lamperth kezében.

Klímavészhelyzettel, CEU-val, Soros-ügynökökkel, megregulázott turistákkal és az utcákra szólított hajléktalanokkal virágoztatná fel Budapestet Karácsony

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 16.
Budapest új vezetése készen áll a partneri viszony kialakítására a kormánnyal – hangsúlyozta első nemzetközi sajtótájékoztatóján, szerdán Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester. Ezt pénteki hivatalba lépése után levélben jelzi Orbán Viktor miniszterelnöknek, akitől személyes találkozót kér. Azt nem tudni, hogy Karácsony mire jut a kormányfővel, mivel programjában olyan pontok élveznek prioritást, mint például az úgynevezett átláthatósági csomag, amelynek ajánlásait természetesen a Soros György vezényelte, civilnek hazudott antikorrupciós partizánokra bízná. Az új városvezető mihamarabb szeretné kihirdetni a klímavészhelyzetet a fővárosban, ami nagyon jó lenne az ott élőknek, legalábbis a ligetvédők anarchistáinak biztosan. Ugyancsak kérdésessé teszi az Orbán-Karácsony találkozó sikerét, hogy a megválasztott városvezető a vasárnapi sikeren felbuzdulva immár miniszterelnök is szeretne lenni – ehhez azért a regnáló kormányfőn kívül Karácsony gazdájának, Gyurcsány Ferencnek is lenne hozzáfűznivalója. A megválasztott főpolgármester szerint vissza kéne szorítani azt a jelenséget, hogy rengeteg turista látogat Budapestre, ugyanakkor az utcákra szólította a hajléktalanokat. Karácsony ugyan méltatta elődje, Tarlós István rendkívüli munkáját, de a programját tekintve ez is csak pimasz cinizmus a részéről.

Nem teljesen tisztázott még a várhatóan november elején megalakuló Fővárosi Közgyűlés összetétele

Magyar ugar 2019 október 16.
Csütörtökön ül össze az új Fővárosi Közgyűlés, amely egészen más összetételben fog működni, mint az elmúlt kilenc évben. A legfontosabb változás, hogy Tarlós István helyett új főpolgármestert választottak a budapestiek, Karácsony Gergely pedig csütörtökön veszi át a hivatalt elődjétől. A harminchárom fős közgyűlésben is az ellenzék adja a többséget a következő ciklusban, hiszen a huszonhárom kerületből tizennégyben az ő polgármester-jelöltjük kapta a legtöbb szavazatot, ehhez a kompenzációs listáról három fő érkezik még, végül pedig Karácsony Gergellyel kiegészülve lesz teljes az új városvezetési kör. A tizennyolc ellenzéki képviselővel szemben a Fidesz-KDNP hét kerületi polgármestere, valamint hat kompenzációs jelöltje jutott be a közgyűlésbe; ezen kívül két független, de a kormánypártok által támogatott polgármester kap még helyet a grémiumban. Így Karácsonyék tizennyolc fővel képviseltetik magukat, a Fidesz és független polgármesterek pedig együtt tizenöten lesznek, az ellenzéknek tehát elvileg kényelmes többsége lesz a Fővárosi Közgyűlésben. Helycserék még előfordulhatnak, ahogy az is nagy kérdés, hogy miként fognak összedolgozni az ellenzéki képviselők, akik közül MSZP-s, DK-s, momentumos és párbeszédes is akad.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?