budapest
Szentkirályi Alexandra: Együtt fogjuk megírni Budapest történetének új fejezetét
A Fidesz–KDNP jelöltje a közösségi oldalán azt írta, hogy csak ők tudják kivezetni Budapestet a Gyurcsány-korszakból. Szentkirályi Alexandra egyúttal megjegyezte azt is, hogy a rá szavazókkal együtt fogják megírni Budapest történetének új fejezetét.Magyar Péter fővárosi jelöltje Budapestet akarta megkárosítani, de lebukott
Nem zavarja különösebben Magyar Pétert, hogy a fővárosi listájának második helyén szereplő Ordas Eszter 2020-ban egy BKV-tendert akart megcsapolni. Amatőr húzását viszont a Gazdasági Versenyhivatal megakadályozta, cserébe egy 16,5 millió forintos büntetéssel "ajándékozták" meg.Fidelitas: a baloldal húsz év alatt eljutott a nokiás doboztól a nokiás dobozig
A baloldal húsz év alatt eljutott a nokiás doboztól a nokiás dobozig – jelentette ki a Fidelitas fővárosi elnöke kedden, budapesti sajtótájékoztatóján. Renge Zsolt emlékeztetett: a Demszky-korszak egyik legnagyobb "balos botránya a nokiás dobozokban csúsztatott kenőpénzek ügye" volt.Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék közlekedési káosza már kisvállalkozókat tesz tönkre (Videó)
Budapesti kisvállalkozóval beszélgetett legfrissebb videójában Szentkirályi Alexandra. A hölgy arról számolt be, hogy a forgalmi káosz miatt veszélybe kerül a családja által évek óta üzemelő vállalkozása.Karácsonyt munkaidejében küldték ki a DK-nak kampányolni
Karácsony Gergely főpolgármester azért nem jár be dolgozni, mert munkaidejében a DK-nak kampányol vidéken – írta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje hétfőn, a Facebook-oldalán.Elvitte a cica a sajtótájékoztatót – Vitézy Dávid bemutatta Karácsony által elfelejtett állatvédelmi programját (Videó)
Vitézy Dávid állatvédelemmel kapcsolatos sajtótájékoztatóját egy kissé megzavarta, hogy az esemény főszereplője egy macska volt, aki a jelenlévő kolléganők figyelmét láthatóan elterelte, de rövid úton kijutottunk a tájékoztató apropójához. Nevezetesen ahhoz, hogy bár Karácsony ebben a kérdésben is komoly ígéretekkel kampányolt, ezeket sem sikerült teljesítenie.Szentkirályi Alexandra: Karácsony még a kampány hajrájában is inkább Tatabányán kampányol a DK-nak (Videó)
„Esetleg a dugót igyekszik megoldani Főpolgármester úr? Talán a Blaha WC-jében bujkál? Esetleg itt, az Astorián felügyeli a világ leghosszabb zebraépítését?” – tette fel a költői kérdést videójában Szentkirályi Alexandra, aki szerint eljött az idő a változásokra.Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék a gazdagok pártjára álltak (videó)
Karácsonyék a gazdagok pártjára álltak, újabban a 10 évnél régebbi autók kitiltásával fenyegetőznek - mondta el a közösségi médiában közzétett vasárnapi videójában a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.Karácsony annak idején átláthatóságot ígért, a főváros mégis a korrupcióban és a káoszban úszik
Karácsony Gergely a 2019-es programjában egy egész fejezetet szentelt az átláthatóság kérdésének – emlékeztet a Magyar Nemzet. A politikus akkor több ígéretet is megfogalmazott, amely alapján azt hihetnénk, hogy a megválasztása után a korrupcióellenesség élharcosává vált. Azonban ez nem így lett, átláthatóság helyett pedig a korrupció mocsarába süllyedt a főváros Gyurcsány Ferenc embereinek köszönhetően.Ajánljuk még
















