Pesti Srácok

budapest

Minden idők leglátványosabb tűzijátéka, több mint száz program, és PS – ilyen lesz Magyarország 2023-as születésnapja!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2023 augusztus 17.
Miközben a távolban ismét felsírnak a konstans kétharmad terhe alatt nyögő ellenzékiek, akik szerint legfeljebb migránskvótára, vagy Ukrajnának szánt rakétarendszerekre volna szabad költeni az államkassza tartalmát, az ország normális fel (bocsánat, kétharmada- háromnegyede) a Szent István- napra, Magyarország születésnapjára készülődik. Nem csoda, hiszen már önmagában az ilyenkor szokásos dunai fényshow is látványos lesz: 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján. Emellett idén is izgalmas helyszínek és több mint száz program várja azokat, akik a nemzet fővárosában ünneplik augusztus 20-át. Az ország legnagyobb ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztiválján többek között csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget várja az érdeklődőket.A felhőtlen ünneplésben pedig az sem utolsó szempont, hogy a Szent István-napi programokra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a budapesti rendezvényhelyszíneken. Az budapesti helyszínek elmaradhatatlan "kelléke" természetesen a PestiSrácok.hu csapata is, hiszen minket is megtalálhat az Ízek Utcájában, ahonnan folyamatosan friss, exkluzív anyagokkal jelentkezünk.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?