budapest
Breiviket is túl akarta szárnyalni: tömeggyilkosságot tervezett egy norvégiai férfi Budapesten, de a hatóságok időben lekapcsolták
Egy Budapesten élő norvég férfi arra készült, hogy a 12 évvel ezelőtt Norvégiában történt, Anders Behring Breivik által véghez vitt tömegmészárlás mintájára még nagyobb mészárlást rendezzen a fővárosunkban. A férfi annyira fanatikusa lehet Breiviknek, hogy még küllemében is hasonlít rá. A szörnyű terve azonban meghiúsult, hála a magyar hatóságoknak.Alapjogokért Központ: a budapestiek együttműködést és nem háborúskodást várnak el Karácsony Gergelytől
A felnőtt budapesti lakosok 95 százaléka szerint fontos, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely képes legyen együttműködni a magyar kormánnyal; 92 százalékuk azt is elvárja, hogy helyi és ne országos ügyekkel foglalkozzon hivatali ideje alatt - derül ki az Alapjogokért Központ ezer budapesti lakos megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából.Véres ruhájú, zavart nő – meggyilkolt élettárs
Holtan találtak egy középkorú férfit budapesti, XIII. kerületi otthonában vasárnap, élettársát előállították – közölte honlapján a rendőrség.BKK: várhatóan már augusztusban át lehet kelni gyalog a Lánchídon
Másfél hónappal az eredeti szerződésben vállalt időpont előtt megkezdődött a felújított Lánchíd műszaki átadás-átvételi eljárása, tehát gyalog várhatóan már augusztusban át lehet kelni a híd két oldalán végigfutó járdákon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.Tarlós István elárulta, hogy kit tartana a legjobb főpolgármester-jelöltnek
Kevesebb mint egy év van hátra a 2024-es önkormányzati választásig és a nemzeti oldal támogatóit egyre inkább foglalkoztatja, hogy vajon ki lesz majd a kormánypártok jelöltje Budapesten a főpolgármesteri posztra. Most Tarlós István megtörte a csendet és elárulta, hogy ő kit tartana a legalkalmasabb főpolgármester-jelöltnek a kormánypártok színeiben.Az ellenzék a Fidesztől tanulja, hogyan kell zöldíteni
Belváros Önkormányzata évek óta dolgozik hosszútávú ökológiai koncepciójának megvalósításán, melynek egyik eleme az alternatív helyeken történő zöldítés megvalósítása. 2020 óta már 12 zöld buszvárót alakítottak ki és adtak át az V. kerületben, amelyek hűsítő zöld oázisként várják az utazókat szerte a Belvárosban. Ezeknek az évek óta sikerrel működő zöld buszváróknak a típusterveit osztotta meg most a Belváros a VI. és VIII. kerület polgármestereivel, akik így azokat a saját kerületeikben is megvalósíthatják.Hat embert még mindig keres a rendőrség az antifa támadások miatt
A budapesti embervadász antifa Hammerbande hat tagját még keresik - írja a Magyar Nemzet. A budapesti szélsőbaloldali embervadászat résztvevői egy kivétellel az Antifa Hammerbande tagjai. Egyikük, Tobias E. letartóztatásban van Budapesten, Anna Christina M. hetente e-mailben jelentkezik a BRFK-n, miközben a német rendőrség állítólag körözi. A BRFK hat szélsőséges bandatagot keres, valamennyiüket ismeri a német bűnügyi rendőrség.Meghosszabbítják Karácsonyék a Lakógyűlés szavazásának határidejét
A főpolgármester a közösségi oldalára feltöltött videóban mondta el, hogy bár állítólag nagy az érdeklődés a Lakógyűlést illetően, hiszen már több mint százezren szavaztak, de sokan azt jelezték, hogy valamilyen oknál fogva nem tudnak voksolni, ezért kitolják június 18-ig a határidőt: eddig mondhatják el a budapestiek a véleményüket. A nagy érdeklődés persze relatív, hiszen 1,7 millió ember él a fővárosban.Biciklisek, rolleresek, Sátán! – Dezse vű
Kereszténypárti, konzervatív értékrendeket képviselő szuper videojáték jött ki a napokban, amit nem is értem, hogy engedtek meg a WOKE feministák. Közben az amerikai katonák a szivárványos Pride-zászló előtt tisztelegnek. A nyugat legnagyobb ünnepét pedig kisiskolásokra is rákényszerítették – nem tudom, mit tennétek ti, ha a gyerekeiteket túlsúlyos, nőnek öltözött férfiak manipulálnák az iskolában.Ajánljuk még

















