Bűnszervezetként vadászott az emberekre az Antifa Budapesten

Bűnszervezetként működve folytatta februárban a budapesti embervadászatot a zömmel német Antifa rohamosztagosokból álló banda. Hat németet még mindig köröznek. Ugyanakkor nem zárták le az Antifához kapcsolódó pedofil bűncselekmény nyomozását, pedig a vélt elkövető meghalt, számolt be a Magyar Nemzet.
Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a bűnszervezetben elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozásnak továbbra is három gyanúsítottja (két német és egy olasz állampolgár) van.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságon létrehozott nyomozócsoport további hat feltételezett elkövetőt azonosított, akik valamennyien német állampolgárok.” Egyikük Johann Guntermann, alias Lücke 2020-tól illegalitásban van. Guntermann bizonyítottan egyike volt azon Hammerbande-tagoknak, akik februárban Budapesten rendeztek embervadászatot.
A teljes cikk ITT tekinthető meg. Forrás: Magyar Nemzet